Quantcast
Viewing all 458 articles
Browse latest View live

Nyári körömnyomdalemez kívánságlista



A képzeletbeli körmös kívánságlistámon jelenleg csak nyomdalemezek vannak. Ennek oka, hogy olyan sok körömlakkom van, ha nem veszek egyetlen új lakkot sem, akkor is el tudok készíteni gyakorlatilag bármilyen manikűrt. Új mintákra viszont mindig "szükségem" van, azokkal nehezebb betelni, annyi szép új lemez jelenik meg.
No persze ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem veszek új körömlakkot, de minél kevesebbet, nagyon alaposan átgondolom, hogy mi az amilyenhez hasonlóm nincs és igazán ki tudom használni. 






Bundle Monster Sun Kissed Collection

Tavaly ősszel jelent meg ez a 10 lemezből álló kollekció, amin tengeri témájú minták vannak. Akkor nem rendeltem meg, mert télen egyáltalán nem használtam volna ki. Már akkor eldöntöttem, hogy idén nyárra viszont beszerzem, mert nagyon tetszenek a mintái. 
Nos, már úton is vannak ezek a lemezek, de a kívánságlistán még itt a helyük. 





Born Pretty Store lemezek

A BPS kínálatát mostanában nem nézegettem, így nem vettem észre, hogy megjelent egy szuper nyári témájú lemez, a BP-L017. Angelnél láttam meg ezt a lemezt és azonnal meg is rendeltem, alig várom, hogy ez is megérkezzen és alkothassak vele (remélem nem nyár végére ér ide).



Két kisebb lemez (BP-23 és BP-33) is ilyesmi témájú a kínálatukban, főleg a második, matrózos témájú tetszik nagyon, főleg, mert úúúúgy szeretem a matrózos témájú manikűröket.  







MoYou Sailor és Tropical lemezek
Na jó, ennyi lemez már talán túlzás lenne, de ezek is nagyon tetszenek! :)
A Sailor 01-es lemez ugyan szokatlan módon nem teljes körmös lemez, de szuper lenne a tengeri manikűrökhöz, a Tropical lemezek közül pedig a 02-es számút szeretném mindenképpen beszerezném, úgy érzem anélkül nem lenne igazi a nyár :D












Ti hogy álltok az ilyen mintájú lemezekkel?

SunDance fényvédős ajakápoló SPF20



Lassan visszatér a nyár, ilyenkor pedig előtérbe kerül a fényvédelem kérdése. Számos alkalommal írtam már a fényvédelemről, legutóbb épp ebben a bejegyzésben,  az ajkak fényvédelméről azonban még nem volt szó. Ezúttal a jelenleg használt fényvédős ajakápolómat szeretném Nektek bemutatni.





Mit ígér?

  • Intenzív ápolás avokádó olajjal és E vitaminnal
  • Napvédelem az ajkaknak UVA és UVB szűrőkkel
  • Természetes olajjal és wax-al 
Kiszerelés: 4,8 g

Hogy kell használni?

Napozás előtt bőségesen kenje be ajkait. Gyakran alkalmazza, hogy az erős fénnyel szembeni védekezőképességét megőrizze.


Mint számos alkalommal említettem, az arcbőröm igen érzékeny, olyannyira, hogy a kémiai fényvédő szóba sem jöhet. Felnőttként bátran kenek az arcbőrömre nanos fizikai fényvédőt, mivel abban nagyon apró fizikai fényvédőmolekulák adják a védelmet a bőrünknek, azonban úgy tudom, hogy a nanos termékeket nem ajánlott az ajkainkra kenni (az ajakápolónk nagy részét lenyeljük, nanos fizikai fényvédőt azonban nem tanácsolt lenyelni, mivel nem áll rendelkezésre elegendő kutatás a hatásával kapcsolatban). A sima fizikai fényvédő viszont nagyon fehérre meszeli az ajkakat, ezért nem szeretem használni. Szerencsére a kémiai fényvédő összetevők nem irritálják az ajkaimat, így minden probléma nélkül használhatom, naponta több alkalommal is. 


Mit tartalmaz?

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia


Mit tapasztaltam?

Kissé keménynek érzem az állagát, azonban kellemesen hidratálja az ajkaim, bár nem olyan intenzíven, mint a mellette jelenleg használt Avonos ajakápolóm (bár talán az túl puha). Nagyon szeretem, hogy nem színezi az ajkakat. Általában a színezett szájfényem alá kenem fel, hogy védelmet adjon, nekem így nagyon bevált! Ár-érték arányban szerintem szuper termék (ja jól emlékszem kb300 Ft-ért vásároltam).



Ti próbáltátok már? Mi a kedvenc fényvédős ajakápolótok?



Júniusi szerzemények



Úgy érzem, ez a hónap kifejezetten „gazdag” volt szerzeményekben, viszonylag sok dolgot szereztem be vagy épp kaptam ebben a hónapban. Próbáltam valóban csak olyan dolgokra pénzt kiadni, amiket valóban el is fogok használni, de azért be kell vallanom, megbújik egy-két olyan termék is a listán, amely nélkül tudtam volna még élni egy kicsit. 







Paula’s Choice
A kedvenc arcápoló márkámtól ebben a hónapban két csomag is érkezett. Az első egy hatalmas meglepetés volt, mivel az önbarnító koncentrátummal megleptek a lányok. Tavaly az önbarnító habot használtam az arcomra (ide kizárólag illatmentes terméket kenek), de nagyon kíváncsi voltam a koncentrátumra is. Bőszen tesztelgetem, tervezek egy összehasonlító bejegyzést írni a két termékről.
A szokásos havi rendelésem pedig egy Barely There Sheer Matte színezett fényvédős hidratálót (a barnított arcomhoz jobban illő Level 3-as árnyalatból), Deluxe mintát az új arcápoló olajból és néhány mintát tartalmazott. Gigi nagyon ajánlgatta a Hydralight fényvédős hidratálót, így ki kellett próbálnom, hogy tetszik a bőrömnek (pontosabban elfelejtettem, hogy ezt már próbáltam és újra kellett tesztelni), valamint a fényvédő nélküli változatot is ki akartam próbálni (nekem túlságosan uborkaszagú a krém). A Resist fényvédőből pedig utazásokhoz rendeltem mintákat: amikor egy-két napra utazom, nagyon jól jönnek ezek a minták, nem kell a teljes kiszerelést magammal vinnem (mindig féltem a drágább kencéimet, hogy elkobozzák valamiért a reptéri átvilágításon). 




Clinique
Ez az első termékem a márkától. Az egyik kencés bejegyzésem alatt Ildi nagyon dicsérte a Clinique fényvédőjét, amin régebben én is gondolkodtam, de a városunkban nincs olyan üzlet, ami e márka termékeit árusítaná. A düsseldorfi reptéren viszont eszembe jutott, hogy itt a remek alkalom, volt sok időm próbálgatni és nézelődni, így végigkenegettem a kézfejem a mintákkal és hazahoztam őt.
Amiben kicsit csalódtam (bár ez nem a krém hibája), hogy a duty free shop-ban semmivel sem jutottam olcsóbban hozzá, mint amennyiért a magyar webshopokban lehet rendelni…
Eddig jónak tűnik, bár nem érzem úgy, hogy jobb ez nekem, mint a kedvenc PC fényvédőm (ez alá is hidratálnom kell). 




Bundle Monster Sun Kissed Collection körömnyomda
Ezt a kollekciót tavaly ősz óta nézegetem, de amikor megjelent, nem láttam értelmét megrendelni, Nyárra viszont must have kategória nálam, hisz mikor, ha nem ilyenkor van szezonja a nyári, tengeri témájú körmöknek. 
Bár ez most „csak” 10 lemezből áll, nagyon tetszik!




Born Pretty Store
Erikánál láttam meg ezt a lemezt, és annyira megtetszett, hogy azonnal megrendeltem. Kicsit izgultam, hogy nehogy nyár végére érjen ide, de ezúttal egész gyors volt a kínai-magyar posta-koprodukció. Teljes körmös és néhány kisebb mintát is tartalmaz ez a lemez, biztosan sokat fogom használni nyáron!




DM
Minden hónap elején kihasználom a DM Facebook-os kuponját és akkor vásárolom meg a rendszeresen használt, elsősorban saját márkás termékeket. Sajnos a Balea Med Ultra Sensitive termék megújult, az új receptúra borzalmas, így gyorsan feltankoltam a régi összetevőjű termékekből (a képen nem szerepel, de összesen hármat vettem).
Emellett beszereznem a mostanában nagy kedvenc SunDance önbarnítót, a Balea Pures Volumen smapont, Babylove Ultra Sensitive tusfürdőt, pelenkakiütés elleni krémet (bár ezt benéztem, mert nem ez szerepelt a listámon...), valamint a Balea arctisztító kendőket.




Wishtrend
Szerencsére Ildi felhívta a figyelmem, hogy ingyen szállításos akció volt (még május végén) az új C vitaminos szérumra, ezért gyorsan rendeltem belőle kettőt, mellé pedig egy új BHA hámlasztót. 
Mire megérkeztek, már június volt, így itt kaptak helyet. Már hetek óta használom őket, szuper cuccok, eddig nagyon tetszik mindkettő!




Yamuna
Nagyon megszerettem a Yamuna ásványi alapozóját! Ha a PC színezett hidratálójánál több fedésre vágyom, akkor csak ezek után nyúlok (mert nincs is más alapozóm, haha). 
A korábban rendeltem Hamvas bézs árnyalat azonban nem elég sárgás az önbarnítózott bőrömhöz, így megrendeltem a Búza elnevezésű árnyalatot. Önmagában ez viszont túl sötét lesz a bőrömnek, de a kettő keverve szuper. Mellé megrendeltem még a Karamell színű pirosítót (bronzosítót), ami szintén tökéletes lesz nyárra (illetve szemhéjra). 




Fodrászkellékes
Komolyan mondom, szinte hősnek érzem magam, de ebben a hónapban csak egy színes lakkot vásároltam! :) 
A fodrászkellékestől csupán a Crystal Nails bőroldóját, a Moyra új rózsaszín lakkját, a 952-es Solange árnyalatot valamint egy Moyra gombaölő folyadékot hoztam haza. Érdekes, ez utóbbiról kiderült, hogy a már kialakult gombára jó, de én megelőzésre használom...




Rossmann - Catrice kiárusítás
Nem akartam nagy bevásárlást tartani a kifutó termékekből (nem látom értelmét sok cuccot csak azért megvásárolni, mert olcsó, ha amúgy úgy sem használnám), azonban néhány dologra fentem a foga. Az egyik bumszli fejű szempillaspirál jött velem haza, sajnos nem igazán tetszik, talán régi lehet már, mert nagyon sűrű a festéke. A Pure Shine színezett ajakbalzsamokat nagyon szeretem, már majdnem minden színt próbáltam, ezekből mindig elhozom a kifutó árnyalatot. Ecsetekből sosem elég, így ezt a kétfejű ecsetet is hazahoztam. Bár nem a kedvenceim a kétfejű ecsetek, mert nehéz őket tárolni, de jók a Catrice ecsetek, a szemre való ecsetekből pedig mindig sok kell, így jó hasznát veszem. 




Avon & Oriflame
Az Avon rendelésem most elsősorban testápolási termékeket rendeltem: a Foot Works lábkrémeket nagyon szeretem, mindennapos használatban vannak, hogy jól nézzenek ki a lábikóim a nyitott szandikban. Az jázmin illatú kézkrémet is nagyon kedvelem, ez az egyetlen terület, ahol engedélyezek magamnak némi illatosított krémet. A sampon a páromé, neki nagyon bevált, puha-selymes hajat varázsol neki (és szuper illatot is hagy maga után!).  Az Intensive Relief testápolóból kettőt is rendeltem, mert hihetetlenül megszerettem, nagyon jól hidratálja a bőröm. 
Körömlakkból csupán egy alapozó lakkot rendeltem, amit már több blogon is láttam, hogy dicsérik, a körömlakkszárító spray-t pedig majd áttöltögetem egy pipettás üvegcsébe, mert bár az állagát/anyagát szeretem, de a kiszerelését nem (túl sokat pazarolok el a spray használata közben). 
A Color Trend szemceruzát már nem is emlékszem miért rendeltem meg egy korábbi katalógusból, csak most érkezett meg, de már le is mondtam róla, mert nem tetszik...
Kivételesen az Oriflame katalógusból is rendeltem, mégpedig egy önbarnítót. Nem ismerem a krémjeik minőségét, de ennek viszonylag elfogadhatónak tűnt az INCI-je, mostanában pedig teljesen rá vagyok kattanva az önbarnítókra, így gondoltam teszek vele egy próbát. 


Göncök és kiegészítők

Az előző hónapban talán egyáltalán nem vásároltam ruhát: a május olyan átmeneti hónap, nem éreztem szükségét új ruháknak, azonban ahogy beköszöntött a nyár, egyből megjött a kedvem egy „kis” vásárolgatásra, amit aztán sikeresen túlteljesítettem…
Nem tudom, hogy az én ízlésem változik, vagy a boltok kínálata, de ahol régebben sokat vásároltam (C&A), ott ma már egyáltalán nem találok magamnak fogamra valót, ahol régebben semmit sem találtam (pl New Yorker), onnan viszont nem tudok kijönni üres kézzel (szatyorral). 





Elsősorban egyberuhákat kerestem, mostanában nagyon sok ilyet hordok. A New Yorkerben egy szép rózsaszín darabot, valamint egy fehér alapon fekete csíkosat találtam.





A Vögerle üzletébe is nagyon ritkán tévedek be, de a türkiz színű, egyenes vonalú, kellemesen hűs anyagú ruhának nem tudtam ellenállni (ráadásul mivel nem túl szűk, ez jó lesz üzleti utakra is akár, sőt, már kitaláltam hozzá manikűrt a Sun Kissed lemezekkel). A fehér-rózsaszín ruha pedig a nőies szabásával rabolta el a szívem.




A Lidl-ben nem igazán szoktam ruhákat vásárolni, de megakadt a szemem ezen a fehér csipkebetétes sorton, így hazahoztam felpróbálni és szerencsére jó lett. 






Egy üzleti útra szükségem volt egy elegánsabb ruhára, amiben kiállhatok prezentálni, így erre a bézs színű ruhára esett a választásom. Az alkalmi ruhára nincs mentségem, egyszerűen megtetszett magamon, amikor felpróbáltam, remélem lesz alkalmam felvenni valahova :)
A piros-fehér-sötétkék csini ruha pedig a tengerészes stílus miatt lopta magát a szívembe. Nagyon nőies, csinos darab – szeretem az ilyen ruhákat!




Szerettem volna egy telitalpú szandit, mert mostanában nem tudok sokat sétálni a magas sarkú szandijaimban, erre a kényelmesnek gondolt telitalpú barna szandira esett a választásom (tényleg kényelmes!).




Mindemellett egy világos színű, ám elegánsabb táskára is szükségem volt, erre a darabra esett a választásom. Kicsit pici, a könyvolvasómat nem tudom magammal vinni, de nyáron jobb szeretem a kisebb táskákat, így ezt elnézem neki. 



Ti miket vásároltatok júniusban?

Elfogyasztottam júniusban



Nem maradhatnak el a szokásos hó végi kiürült flakonok júniusban sem, még ha átcsúsznak július elejére, akkor sem! :)
Mindig büszkeséggel tölt el a sok kiürült flakon látványa, mert ilyenkor tudom igazán, hogy nemcsak vásárolom a sok-sok kencét, de bizony el is használom! Bár viszonylag sokat költök kozmetikumokra, de szorgosan fogyasztom is őket, nálam nincs használatban egyszerre öt testápoló és négy tusfürdő. Na jó, talán a sminktermékek nem szerepelnek olyan gyakran ezekben a bejegyzésekben, mint szeretném, de összességében meg vagyok elégedve.
Lássuk tehát, miket fogyasztottam el júniusban!












Arcápolás

Ombia nedves arctisztítókendő
A nedves arctisztító kendőkre nekem mindig szükségem van, ezzel kezdem meg a sminkem eltávolítását. Felváltva használom ezt a terméket és a Balea saját márkását, mindig a másik tűnik jobbnak... Ez sem rossz, de a használata közben úgy érzem, hogy nem elég puha (a másik pedig nem elég nedves).
Nos, az eddigi sormintát látva nem merem kijelenteni, hogy nem fogok belőle vásárolni.

Gyógyszertári mosdókenőcs
Az abszolút kedvenc arclemosóm. Nem készült még ennél szuperebb arclemosó számomra: ár-érték arányban tökéletes, az érzékeny és száraz bőrömre remek, mert hatékonyan eltávolítja a sminkmaradékot, piszkot, ám mégsem szárítja ki.
Számomra tökéletes, nem cserélném le semmire, és bár a szerzeményes bejegyzésekből rendre kimarad, beszereztem már az utódját.

Paula’s Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30
A kedvenc arcra használt fényvédőm. Sokan panaszkodnak rá, hogy drága és szárít, de mivel az én bőrömnek mindig szüksége van egy vizes hidratálóra, így kenek alá krémet, így pedig cseppet sem szárít. A színe nem tökéletes most nyáron, mert ez rózsaszínes, ami elüt az önbarnítózott sárgás bőrtónustól, de nem olyan vészes, így nem tart vissza semmi attól, hogy továbbra is használjam.
Az árával kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy egyrészt megpróbálom kihasználni az akciókat a webshopban, másrészt pedig ha elkezdek kísérletezni, az is sokba kerül, mert nem is olyan könnyű megfelelő állagú fizikai fényvédőt találni, ami nem meszeli fehérre az arcom (ezen kívül eddig egy másikat találtam, amire azt mondom vetekszik ezzel, nos az sem túl olcsó).
A tavaszi akció során már korábban beszereztem az utánpótlást. 

Aromax gránátalmaolaj
Érdekes, hogy bár nem érzem olyan száraznak a bőröm, de mégis nagyon jól esik neki az olajos ápolás esténként, még most nyáron is! Egy-egy csepp az arcomra ad egy pluszt a bőrömnek, ami úgy érzem, nincs meg az arckrémeimben, pedig azok is szuperek. Egyetlen dolog, amit nem szeretek ebben az olajban, az a rosszul záródó csomagolása. A képeken is látszik, hogy ez így nem a fürdőszoba polc dísze :(
Azt terveztem, hogy inkább jojobaolajat vásárolok most és később térek vissza ehhez, de ebben most elbizonytalanodtam. Ami biztos, hogy nemsokára újra megvásárolom!

Bioderma Sensibio Forte arckrém
A kuponos napokon vásároltam meg ezt az arckrémet, hogy kipróbáljak egy olcsóbb alternatívát a PC krémek helyett/mellett. Nos, bár a minta tetszett, a nagy kiszerelés már nem hozta azt az ápolást, amit hosszú távon vártam tőle. Nagyon elkélt mellé a fenti olaj, úgy éreztem, hogy nem ápolja eléggé az arcbőröm, kifejezetten fellélegeztem, amikor elfogyott (pedig a végén már a nyakamra is kentem belőle).
Úgy látszik, most, hogy megtapasztalta, a bőröm igazi márkasznob lett és nem adja alább a PC termékeknek, úgy érzem, hogy szinte csak azok tetszenek neki. 
Nem, nem fogom újravásárolni.

Balea Med Ultra Sensitive éjszakai arckrém
Az utóbbi időben ez az egyetlen arckrém, amit a bőröm szeret a PC-k mellett. Szomorú, hogy pont ennek változtatja meg a DM az összetételét, bár a változtatja helyett helyesebb szó az elrontja...
Nyárra tökéletes, mivel nem túl nehéz, könnyű vizes krém, amiből kell ugyan több réteg, de nagyon jól hidratál és nem lesz fényes a bőröm a használata után. 
Szörnyű, hogy ennek az idillnek ily hamar vége szakad, de amit tudtam, megtettem: betáraztam belőle vagy 3 flakonnal, így nyár végéig kihúzom velük (gyorsan fogy nálam, de az olcsó ára miatt nem bánom cseppet sem).

Hydralight Moisture Infusing lotion arckrémminta
Amikor megtudtam a "Balea-problémát", elkezdtem nézelődni, hogy vajon mi lesz a megfelelő utód. Ezt gondoltam először kipróbálni, bár a kettő nem egy súlycsoport, és ez már tényleg nem az én bőrtípusomra készült. Nos, még szerencse, hogy mintát rendeltem belőle, mert elsőre sajnos nem tetszik (még van még egy minta). Bár nincs benne illatanyag, valamelyik összetevőnek viszont számomra orrfacsaró szaga van (mintha valami büdi uborka lenne), ami nagyon zavarta az orrom krémezés közben. Sajnos mindemellett nem is hidratált eléggé, ezt persze nem rovom fel neki, hiszen az enyémnél zsírosabb bőrre készült.
Még van belőle még egy minta, azt elhasználom, de az eddigiek alapján nem valószínű, hogy ez az én bőrömnek készült.

 


 
Testápolás

Balea Med Ultra Sensitive tusológél
Emlékeim szerint az első flakon ebből a tusfürdőből jobban tetszett. Nem tudom, hogy rosszul emlékszem-e, de mintha jobb állaga lett volna. Ez ugyanis elég fura állagú, zselés, a tubusból nehezen kinyomható cucc volt ez. 
Mivel az előző nagyon tetszett, adok majd neki még egy esélyt. 

Avon Sensen Mystique tusfürdő
Ennek a tusfürdőnek isteni illata van! Nagyon erős, nagyon rózsás illat, ami nagyon tetszik az orromnak. Mivel ilyen erős illatú, csak kézmosónak használom, annak viszont nagyon kellemes, már vendégek is kérdezték, hogy mi ez a kézmosó, mert nagyon finom illata van.
A következő katalógusból újra is rendelem, nálunk ez marad a kézmosó szappan a fürdőben.

Babydream Extra Sensitive2 az 1-ben fürdető és sampon
Ez a termék két kategóriában is indul, samponként és tusfürdőként is nagyon szeretem. Ami szuper benne, hogy tiszta, átlátszó állaga van, ami igazi tisztaság érzetet ad már a használat kezdetén is. 
Imádom, ezt is újra fogom vásárolni.

Avon Intensive Relief body lotion
Úgy látszik, kezdenek kialakulni a bevált termékeim, mert zsinórban megint egy ilyen következik. Illatmentes, valóban intenzíven hidratáló testápoló, ami igazán kíméletes a bőrömhöz. 
Nagyon megszerettem, remélem még igazán sokáig kapható lesz a kínálatban, legutóbb 2 flakonnal is vásároltam belőle. 

SunDance önbarnító tej
Hehe, még egy kedvenc! Testre ez a jelenlegi kedvenc önbarnítóm, kissé sajnálom, hogy illatosított termék, de mivel nem használom minden nap (csak nyáron, akkor is csak heti 2-3 alkalommal). Szépen barnít, szép színt ad, nem szárítja a bőrt, nem olyan nagyon durván büdös - újra is vásároltam már.

Babylove Ultra Sensitive babaápoló olaj
Testápolásra mostanában nem használom (szerencsére nem túl száraz már a bőröm, bőven elég a testápoló), viszont körömápolásra, hajápolásra és gyantázás után a gyantamaradékok eltávolítására csak ezt használom (használjuk). Nincs benne illatanyag, nagyon jól ápol, szuper kis olaj ez is.
Újravásároltam már korábban ezt is :)
 
Balea sarokbőrrepedés elleni krém 25% ureával
Szerencsére egyetlen sarokbőrrepedésem sincs, azonban ez a krém nagy segítség a láb és kézfej ápolásában, így ha nem is minden nap, de gyakran előkerül. Használom a lábfej bőrének ápolására, kéz- és könyökbőr ápolására, időnként pedig a körömágybőrömbe is gazdagon bedolgozom, így nem feltétlenül van szükség körömágybőr ápoló kencére. Amit nem szeretek benne, az a szaga, magát a krémet úgy megszerettem, hogy elnézem neki.
Ezt is újravásárolom, szintén kedvencről lenne szó (bár így elnézve ezt a bejegyzést, talán túl sok kedvencem van :)




Hajápolás

Balea Coffein sampon
Nekem nagyon beváltak a Balea samponjai, jól tisztítják a hajam és nem is drágák, így általában innen választok magamnak sampont. Ez a koffeines sampon sem volt éppen rossz, sőt, mondhatni, hogy rosszat nem is tudok róla mondani, de mivel a Pures Volumen sampon nekem jobban bejött, attól sokkal tisztábbnak és szebbnek látom a hajam, ezért inkább azt fogom ismét megvásárolni, nem ezt.
 
Isana száraz sampon
Ez az én állandó kedvenc száraz samponom, minden hónapban elfogy belőle egy flakon, mivel nagyon gyorsan zsírosodik a hajam, a hossza miatt (no meg mert nem hiszem, hogy jót tenne), nem mosom meg naponta, így gyakran előkerül. Felfrissíti a hajtöveket, ám nincs olyan poros hatása a hajamon, mint más száraz samponoknak, ráadásul nem csak egy nappal tudom kitolni vele a hajmosást.
Szuper termék, folyamatosan újravásárolom, már be is fogtam használatra az utódját.




Köröm

Isana mandulás körömlakklemosó
Azt hiszem ezt a terméket sem kell túlságosan ecsetelnem, sokak kedvence ez a hatékony körömlakklemosó, már a kollégáim is ezt használják :)
Az egyetlen, ami ha nem is szuper illatos, de nem túl büdös, viszont igazán könnyedén és gyorsan távolítja el a körömlakkot. Természetesen ezt is újravásárolom.
 
Essence körömlakkjavító toll
Sokáig ecsetet használtam, ám amikor a szálai kihullottak (nem bírják túl sokáig az acetonba mártogatást), egyszerűbb volt gyorsan egy ilyet beszerezni. Nem rossz, de gyorsan eltompul a puha feje, így viszonylag gyorsan "fogy".
Most egy S-he változatot használok, de valószínűleg visszatérek az ecsetekhez, mert azokkal precízebben lehet körömágybőrt tisztogatni és hosszú távon olcsóbb megoldás.
 
Avon Nail Experts körömágybőr-ápoló
Mostanában jobb szeretem a körömágybőröm olaj helyett inkább krémekkel ápolni. Többször elgondolkodtam már, hogy érdemes-e erre külön krémet vásárolni, nem lenne-e elég a kézkrémet odakenni, de általában győz a kíváncsiság és csak beszerzek egy-egy ilyen krémet.
Ez a krém egyébként nem rossz, de kicsit nehezen szívódik be és elég zsíros, munka közben azonban mégis szívesen elkenegettem.
Nem rossz, de most ismét a RdL ilyen célú termékét használom, annak vizesebb állaga van, ami így nyáron jobban tetszik.
 
Konad Special Polish metálfekete nyomdázólakk
Nem túl sok Konad lakkom van, mivel a környezetemben nem lehet kapni, csak rendelni lehet, az Essence kis nyomdázólakkjaihoz képest pedig drágának tartottam őket. Tavaly rendeltem néhány darabot egy magyar webshopból, amivel kapcsolatban vegyes érzelmeim voltak (az arany és a narancs színű lakkok olyan hígak, hogy nem lehet velük nyomdázni), a többi szín (fekete, fehér, bordó, piros) szerencsére jól működik. Ez a fekete egy metálfekete szín volt, amit valamiért eleinte nem kedveltem, de ez hamar elmúlt és a végén már nagy örömmel használtam.
Nem éreztem viszont olyan kiemelkedően jónak, így nem fogom újravásárolni. Egyrészt meg vagyok elégedve a kis Essence lakkokkal, a következő Nailland rendelésemkor pedig kipróbálom a Mundo de Unas feketéjét.
 
Moyra Holographic körömlakk No 252
A holo lakkok korszakát éljük, ha valaki sajnál sok pénzt kiadni egy-egy roppant divatos, ám annál is drágább holos körömlakkra, akkor elkezd otthon kevergetni :) Az ilyen csináld magad projektekhez pedig jól jönnek a Moyra olcsó kis körömlakkok. Ezt az arany színűt több saját készítésű holo lakkhoz is felhasználtam, így nagyon gyorsan elfogyott. Önmagukban nem a legtökéletesebbek ezek a lakkok, de nagyon hatékonyan fel lejet dobni velük másik lakkokat.
Van még belőle egy üveggel, mert egyből kettőt vettem belőle :)
 
Essence The Gel Nail Polish fedőlakk
Az Essence BTGN fedőlakkja hatalmas kedvencem, így gondolkodás nélkül tettem bele a kosaramba, hogy ezt is kipróbálom. Nos, az elején tökéletesen elégedett voltam vele, mert hozta azt, amit a másik nagy kedvencem. Amikor azonban kezdett elfogyni, akkor megváltozott az állaga és alaposan meggyűlt a bajom vele. Nem úgy sűrűsödött be, mint amit már megszoktam, hanem lakkozás közben egy vékony szálat húzott magával az üvegcséből (mint egy hajszál), amit sokszor már akkor vettem észre, amikor rátekeredett a körmömre, rontva a manikűröm minőségén. Nagyon zavaró jelenség volt, hiába hígítottam rajta, akkor is ezt csinálta.
Roppant bosszantó volt, örültem, hogy elfogyott, biztosan nem fogom újravásárolni, maradok a BTGN-nél.
 
Kiko Perfect Gel fedőlakk
Ezt a fedőlakkot még a szerelmem hozta nekem, amikor a Kiko boltban egy teal színű lakkból és fedőlakkból álló szettet választott nekem. Ez a fedőlakk egyébként igen jól szuperált: bár a nyomdázásoknál vigyázni kellett vele, csak akkor nem kente el a mintát, ha nagyon-nagyon óvatosan vittem fel, gyorsan szárított és nagyon szép, igazi gél hatású fényt adott a manikűrnek.
Sajnos nálunk nem kapható, illetve én nem érzékeltem olyan sokkal jobbnak a megszokott fedőlakkomhoz képest, így nem fogom újravásárolni.


Ti mit haszáltatok el júniusban?

Zöldségek a körmeimen




Nem, nem beszélek zöldségeket (vagy mégis?), inkább csak zöld színek voltak a körmeimen :)
Nem tudom mi ütött belém nemrég, nagyon ritkán fordul elő velem, hogy zöld színt szeretnék az összes körmömre. No persze úgy más, ha valami különlegesebb finish kerül fel, most is ez történt, mégpedig egy holo lakk, a Moyrától.




 
 
Gyakran hordok ilyen kombinációt, hogy 2-2 körmömre kerül csupán minta, no de akkor azokra viszont minimum dupla nyomdázás! :)

 
 



A zöld Moyra holo lakkra először egy zöld színű Avon Gel Finish lakkal nyomdáztam (sajnos név nincs az üvegen, emlékeim szerint Green Envy volt a fantázianeve, de jelenleg nem látom a katalógusban). Erre pedig fehér virágokat nyomdáztam
 



A nyomdázáshoz a Pueen 24B nyomdalemezeit használtam, a zöld levelekhez az 55-ös, a virágokhoz pedig az 59-es számú lemezt.





A használt körömlakkok:




Ti szeretitek a zöld manikűröket?

Manikűrvadász 18. forduló



Bár nem voltam túl aktív júliusban, a Manikűrvadászt most sem hagyhattam ki, hiszen ha nem is a kezdetek óta, de már igen régóta aktívan részt veszek ebben a szuper kezdeményezésben. Szinte hihetetlen, de mondhatni felnőtt korú lett ez a játék, már 18. alkalommal vadászott ez a lelkes kis közösség. 







A Manikűrvadász "szellemi anyja" IsaBella, az ő kezdeményezésére indult el néhány éve, a mostani fordulót pedig Niki szervezte. A szabályokra ezúttal nem is pazarolnám a karaktereket, hiszen már mindenki ismeri, aki olvasott már magyar körmös (vagy azokkal is foglalkozó) blogot. 
Az én párom ezúttal Ági, a Niceties in my life blog írója lett, kinek oldala nem volt ismeretlen számomra, mert már régóta követem, nagyjából hasonló az ízlésünk körmös dolgok terén :)

Nyár lévén az évszakhoz passzoló manikűrt választottam tőle, mégpedig ezt a nyári körömnyomdás kihívásra készült alkotást:




No és az én változatom:




Az Ági által használt lemez nekem nincs meg, ezért egy hasonló mintát választottam a MoYou Sailor Nr 5 lemezemről, ami kissé ritkább minta, így jobban látszik az átmenet.





Az átmenet színeit az Avon Nailwear Pro Sea Breeze és Avon SpeedDry Fast Time Teal lakkjai adták.


Hogy tetszik?


Nézzétek meg a többiek alkotásait, én is megyek meglesni, Karolina melyik művemet alkotta újra :)




Matrózos manikűrök



A nyaralás miatt nem volt időm blogolni, viszont van néhány manikűr, ami júliusban készült és szeretném Nektek megmutatni. Időközben körömformát váltottam ugyan, viszont nem akarom keverni a régebbi és az újabb manikat, így először a régieket mutatom meg (aki kíváncsi az új körömformámra, Instagramon láthatja :)
Hogy ne húzzam túl sokáig, egy bejegyzésben mutatom meg a matrózos-tengerészes ihletésű manikűröket, szám szerint kettőt. 







A kedvenc nyári témám a tengeri és a matrózos ihletésű körmök, sőt, ha tehetem, hozzájuk is öltözöm :)  Ezúttal a matrózos manikat mutatom meg, egy másik bejegyzésben érkeznek majd a tengeri körmöcskék. 


Az első manikűr nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de ez egy külső szemlélő számára talán nem olyan feltűnő. A csíkok ennél a témánál adják magukat, és itt jött az első bibi: a körmöm igen íves, így az egyenesek (melyek a MoYou Pro 01-es lemezéről származnak) nem lettek egyenesek (azóta olvastam Ági tippjét, aki ilyen esetekben a mintát stamping decal-ként készíti el, legközelebb kipróbálom!). A fehér-piros csíkok mellé kék színre hajókötelet és vasmacskát álmodtam meg, ezúttal a kék mellé aranyat képzeltem el. A kötélminta a Bundle Monster 509-es lemezéről származik, a vasmacska pedig egy Born Pretty Store lemezről, a BP-33-as számúról.









A másik manikűr hasonló színvilágú lett, bár itt a kék-fehér körmök mintája szándékosan lett hullámos :)  A kedvenc hullámmintámat használtam a MoYou Sailor 05-ös lemezről. A Konad piros nyomdázólakkja nagyon jól működött a már fent is említett BM lemezzel. 







Ezt a manikűrt a lenti ruhámhoz alkottam, a képen egy nagyon kedves, csini kismama barátnőmmel láthattok - én vagyok a bal oldalon :)




Szoktatok ilyen témájú manikűrt készíteni? Melyik tetszik jobban? 

Tengeri manikűr



Egy ideig az utolsó kockakörmös manikűrt hoztam Nektek, bár meg kell jegyeznem, hogy ezeken a képeken kifejezetten tetszenek a körmeim :D
Ez a köröm is ruha ihlette köröm, de utólag már nem igazán láttam benne viszont a ruhát, ráadásul nem is készült kép az outfitről, így ez most kimarad. 







Három körmömre egy Banditától kapott kék holos, csillámos kékség került, az egyik kedvenc nyári kék körömlakkom. A mintás körmök alá fehér alapra először a saját készítésű arany pelyhes lakkot kentem, majd jöhetett a körömnyomda, mégpedig a mostanában sokat használt Born Pretty Store BP-L017-es lemeze és a Mundo de Unas Turquoise "közreműködésével". 







Úgy tapasztalom, hogy a BPS lemezek nem igazán akarnak működni az Essence nyomdázólakkjaimmal, a Mundo de Unas nyomdalakkokkal illetve a Moyra metál finisű lakkjaival viszont tökéletesen kooperálnak, így inkább ezeket (vagy más jó minőségű nyomdázólakkot) érdemes hozzájuk használni.






Szeretitek a kék manikűröket?

Idén használt fényvédőim



Javában tombol a nyár, lassan mindenkinél aktuális lesz a nyaralás, most igazán időszerű a fényvédelemről beszélni-írni. Korábban írtam már általánosságban a fényvédelemről ebben a bejegyzésben, most megmutatnám Nektek, hogy milyen termékeket használok idén a bőröm fénnyel szembeni védelmére. 





A rendszeres olvasóim tudják, hogy nagyon vigyázok az arcbőrömre, mivel az igen érzékeny, enyhén rosaceás és mint ilyenre, kizárólag illatmentes, fizikai fényvédő termékek jöhetnek szóba. A megfelelő termék megtalálása azonban nem is olyan könnyű, hiszen a fizikai fényvédők általában nehéz krémek, amelyek fehér fátylat hagynak maguk után. 
Mostanra viszont sikerült megtalálnom azokat a termékeket, amelyek kíméletesek a bőrömmel ám hatékonyan védik meg a nap ártó sugaraitól. 

Paula's Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30


Az összes termék közül ezt használom leghosszabb ideje. Hivatalosan ez egy nappali hidratálókrém fényvédővel kombinált és zsíros bőrre, azonban én aláhidratálok, mivel az én bőrömnek nem elég a hidratáló ereje. Én ezt nem is rovom fel neki, hiszen alapvetően nem az én bőrtípusomra készült.
Ami szuper benne, hogy egy mattra szárad, így egyáltalán nem fénylik az arcom a használata után (ez az egyetlen, amiről ezt elmondhatom). Nagyon könnyű állaga van, észrevehetetlen a bőrömön, nem irritálja az arcbőröm, sőt, a szemem köré is kenhetem, azt sem bántja. Színezett hidratáló, vagyis egységesíti az arcbőröm színét: ha nagyon meleg van és semmi sminket nem bír el a bőröm, elég ezt felkennem és kész is az arcsmink. A színezett állagának és a nanorészecskéknek köszönhetően nem hagy fehér bevonatot maga után. Az alapszíne inkább rózsaszínes, ami az igazán sárgás bőrű lányokhoz nem feltétlenül passzol.

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

Az összetevőlistája is nagyon impozáns: a biztonságos fizikai fényvédő összetevő, a cink oxid mellett számos antioxidáns összetevő is került a krémbe. Az antioxidánsok fontos szerepet játszanak a fényvédőkben, mivel segítenek semlegesíteni a nap hatására keletkező szabad gyököket és növelik a fényvédő hatását. 
Amire figyelnem kell vele kapcsolatban, hogy nem hanyagolhatom el az aláhidratálást (ilyenkor nyáron egy könnyed vizes hidratáló a legjobb), különben húzódik alatta a bőröm. 
Ára: 11.200 Ft / 60 ml 



Clinique City Block Sheer SPF25


Ezt a terméket Ildiés Gigi ajánlására vásároltam meg. Bár tökéletesen elégedett voltam a fenti fényvédőmmel, a nyári önbarnítózásnak köszönhetően az arcbőröm nyáron inkább sárgás, mint rózsaszínes, így jól jött egy sárgás alapszínű fényvédő (no meg kíváncsi is lettem az ajánlás hatására, na!). 
Ami fontos, hogy ez is egy tisztán fizikai fényvédős, enyhén színezett termék. Az előzőhöz képest azonban jóval nehezebb arcápoló, így amikor a szokásos mennyiséget alákentem a hidratálómból, bizony fénylett a bőröm rendesen! Ez már jóval hatékonyabban hidratál, így hosszas tesztelés után úgy érzem, hogy ez számomra inkább télre lesz tökéletes, illetve ilyenkor nyáron kell fölé egy kis púder. A fényvédő "ereje" egy nagyon picit kisebb, mint a PC terméké, ám ez szinte elhanyagolható különbség. 

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

Ha nincs is benne olyan sok, mint a másik fényvédőben, azért ebben is találunk több antioxidáns terméket, a fényvédelemről pedig a titanium dioxide gondoskodik. 
Ár: 6.400 Ft / 40 ml 


A színkülönbség a két színezett fényvédő között:

Image may be NSFW.
Clik here to view.
Bal: Paula's Choice Jobb: Clinique



Bioderma Photoderm Mineral Spray SPF 50+


Bár tudom, hogy a kiszűrt fénysugarak tekintetében nincs nagy különbség a 30-as és az 50-es faktorszám között  (SPF 30 96,6% -ot szűr ki, SPF 50 98%-ot), ám mégis úgy éreztem, hogy amikor strandra vagy tengerpartra megyek, szeretnék egy erősebb faktorszámú terméket használni. Ezért kifejezetten örültem, amikor tavasszal megjelent ez a fényvédő. 
Ezt azonban már nem olyan kellemes használni, mint a fentieket, mert hagy némi fehér fátylat maga után, így ezt csak a strandoláshoz használom.

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

Az összetevőit tekintve a legnagyobb problémám ezzel a termékkel már az első helyen megmutatkozik: ez a termék ugyanis nem víz alapú, így a vízhiányos bőrt cseppet sem hidratálja. Ez nem zavaró akkor, ha aláhidratáltunk egy könnyű vizes krémmel, ám a strandolás kellős közepén, amikor a sok lubickolás hatására már húzódik a bőröm, nem volt kellemes ezt a fényvédőt újrakenni (tanulság: vinnem kell hidratálókrémet a strandra). 
Mivel az izzasztó hőségben már a lábam bőre sem bírta a kémiai fényvédőt, ezt használtam teljes testre és jelentem, a testem és az arcom fehér maradt és cseppet sem irritálta az érzékeny bőröm. 
Viszont meg kell jegyeznem azt is, hogy ezt a terméket valószínűleg nem fogom újravásárolni jövőre, szeretnék ez helyett egy magasabb faktorszámú, vízbázisú fizikai fényvédőt találni (vagy maradok a lenti Nivea fényvédőnél vagy kipróbálok egyet iHerb-ről). 
Ár: 6.000 Ft / 100 gr

SunDance Sensitive fényvédős ajakápoló SPF50


Ha fényvédelem, akkor az ajkak sem maradhatnak ki. Bár korábban egy másik fényvédős ajakápolóról írtam, Gigi egy bejegyzése kapcsán megkerestem ezt az üzletekben és beszereztem ezt. Az ajkaim az egyetlen terület jelenleg, amely még bírja a kémiai fényvédőt. Ez szuper, ugyanis az eddig próbált fizikai fényvédős ajakápolók fehér lepedéket hagytak az ajkaimon, amit nem igazán szerettem.
Ezzel kapcsolatban azonban nincs ilyen problémám: kellemesen hidratál (ha nem is extrém módon, de ennek nem is az a feladata), miközben színtelen bevonatot hagy az ajkaimon, 

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

A magas fényvédelmet kémiai és hidrid fényvédők adják. Alapjául emollientek szolgálnak, a fő összetevő wax és ricinusolaj. Illat és aromamentes termék, aminek kifejezetten örülök.
Ár: 500 ft / 4,8 gr



Nivea Sun Baby napvédő krém SPF 30


Bár a bejegyzés eredetileg az arcra használt fényvédőket tartalmazta volna, végül módosult a téma és belevettem a testre használt fényvédőket is, hisz így sem olyan végtelenül hosszú a lista.
Ezt a terméket eredetileg az arcomra vásároltam tavasszal, amikor próbáltam egy olcsóbb alternatívát találni az itthon töltött napokra a PC helyett. Mivel igen nehéz krém, arcra végül nem igazán vált be, a páromnak sem tetszett túlzottan a fehér réteg az arcomon, így ma már csak testre használom. Mivel víz alapú termék, könnyen és gyorsan be is szívja a bőröm, a testemen nem is hagy olyan érzékelhető fehér réteget, mint az arcomon (bár tény, hogy oda nem is kenem olyan megszállottan vastagon, mint az arcomra).


Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

Fizikai fényvédős termék: zinc oxidot és titánium dioxidot egyaránt tartalmaz. Antioxidáns nem sok van benne, de ebben az árkategóriában ez szerintem cseppet sem meglepő. Ami számomra fontos, hogy nem irritálja a bőröm, így szívesen használom ezt is.
Ár. 2.800 Ft / 75 ml


A Bioderma Mineral és a Nivea fényvédő állaga:

Image may be NSFW.
Clik here to view.
Bal: Nivea Jobb: Bioderma Mineral




Bioderma Photoderm Max SPF 50+


Ezt a terméket az Emberemmel közösen használtuk: én a testemre, ő pedig arcra és testre egyaránt (bár sajnos csak felszólításra, magától nem igazán nyúl a fényvédőért sajnos).
Sajnos az utóbbi hetekben a bőröm valamiért nem szereti már annyira, így én azóta már hanyagolom és a testemre is a fenti Biodermát vagy a Niveát használom, ám mivel már tavaly is ilyet használtam és idén is egy darabig, így a felsorolásban - úgy érzem - itt a helye.
Könnyű állagú, gyorsan beszívódó termék, amely nem hagy fehér nyomot - ami nem meglepő, hiszen ez egy kémiai fényvédő. Ideális annak, akinek nem túl érzékeny a bőre (a párom például nem hajlandó fizikai fényvédőt magára kenni, ezt viszont előszeretettel használja).

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

Mint említettem, ez az egyetlen kémiai fényvédőnk. A tengerparti nyaralás során sem égett le a párom bőre, és amíg használtam, az enyém sem. Sajnos volt kontrollpontunk is, ugyanis amikor sikerült egyenetlenül bekennünk az Emberem hátát (fogalmam sincs hogy sikerült), akkor a folt, ahova nem került fényvédő bizony megpirult, míg a többi rész fehér maradt.
Gyorsan beszívódik, nem hagy maga után fényes réteget, a nem érzékeny bőrt nem irritálja (ami sajnos számomra azt is jelenti, hogy az érzékeny bőrt viszont igen).
Mivel az utóbbi hetekben az én bőröm már nem bírja, ezt kifejezetten rezisztens bőrüknek merem csak ajánlani (én valószínűleg másik terméket fogok helyette keresni).
Ár: 6.000 Ft / 200 ml


Nos, ezeket a termékeket használtam (és fogom használni) idén, természetesen a fényvédelem általános szabályait betartva (amiről a fent említett bejegyzésben már írtam). Mindezek mellett figyeltem arra is, hogy a déli órákban ne tartózkodjak tűző napon. Ha ezt nem sikerült betartani (ami lássuk be, a nyaralás szűkre szabott keretében nem feltétlenül működik), akkor modern arisztokrataként egy nagy esernyővel takartam a felsőtestem a nap elől. Bár meg kell jegyeznem, vicces volt így közlekedni a városban, engem nem zavart :)


Ti milyen fényvédő termékeket használtok?

Tengeri manikűr a BP-L017-es nyomdalemezzel



Ha már alaposan beharangoztam, megmutatom az új körömformámat (aki esetleg nem látta volna még Instagramon), valamint ejtenék néhány szót a Born Pretty Store nyári/tengeri témájú körömnyomdalemezéről. 







Már hetek (sőt, talán hónapok óta) motoszkált a fejemben a váltás, legalábbis ami a körömformát illeti. Évek óta kocka formájú körmeim vannak, nem igazán akartam ebből engedni. Anno, amikor még műkörmöm volt, egyszer engedtem átreszelni mandula formájúra, ha jól emlékszem talán két napig bírtam, majd reszeltem is le... 
Az utóbbi időben egyre jobban elkezdtek tetszeni az ívesebb formájú körmök, de magamon sokáig nem tudtam elképzelni és mintha ez valami nagy dolog lenne, féltem belevágni, mert mi van ha mégsem tetszik... Végül nevettem egy jót magamon, hogy miért kell ennyit problémázni egy olyan apróságon, mint hogy milyen formájúak a körmeim, majd vettem egy nagy levegőt és szó szerint belevágtam (a körmeim sarkait egy erős körömcsipesszel vágtam le). 
Rég nézegettem utoljára ennyit a körmeimet! :)  A reggeli ébredéskor végigsimítottam őket (pontosabban az éleik hiányát), sas szemmel vizslattam, hogy szimmetrikusra sikerültek-e...
Majd úgy döntöttem, ez tényleg tetszik, maradhat. Valószínűleg nem ez lesz a végleges forma, mert nagyon megtetszettek Ciiska gyönyörűszép körmei, de most picit növesztem még őket, majd csak később reszelem át a végleges(nek gondolt) formára. Most úgy érzem, ez a forma jóval nőiesebb, kecsesebb, de majd meglátjuk, hogy ez a vélekedés meddig tart :)




No és lássuk a manikűrt is!
Ha nyár, akkor jöhetnek a kék körmök, főleg, mert az Embernek időnként eszembe jut reklamálni, hogy használjam a Tőle kapott kék lakkomat. Így a manikűr alapja a szépséges Kiko lakkom lett, amire az Essence holo topperét kentem fel (ami az én ízlésemnek túl sűrű, takarhatná kevésbé az alapszínt). Két körmömre fehér alap (a Lovely matt fehér lakkja), majd szintén a holo fedőlakk került, utána következhetett a nyomdázás. A harmónia jegyében a Mundo de Unas türkiz színű nyomdázólakkját használtam az egyik körmömre, a kagylókat pedig a Moyra bronz színű metál lakkjával készítettem. 












A használt lakkok:
Avon Nail Experts Gel Strength Base Coat
Kiko Perfect Gel körömlakk
Lovely Matt White körömlakk
Essence Effect Nail Polish Holo graphics
Moyra Metal Effect No. 301.
Mundo de Unas nyomdázó lakk Nr. 5. Turquoise
Essence Better Than Gel Nails High gloss fedőlakk
Avon körömlakkszárító spray (pipettás üvegcsébe áttöltve)





A Born Pretty Store BP-L017-es lemezét nem is olyan rég rendeltem, mivel csak nyár elején láttam meg Angelnél. Szerencsére gyorsan meg is érkezett, így a nyári manikűrökhöz már fel is tudtam használni (láthattátok már ebben a manikűrben is). 
A Born Pretty Store nagyon belehúzott az utóbbi időben, már ami a nyomdalemezeket illeti: folyamatosan jelennek meg az újabbnál újabb lemezek. Érdemes figyelni az akcióikat, mert a lemezek teljes ára nem sokkal marad el a MoYou lemezekétől, amit én egy picit sokallok, azonban folyamatosan vannak kedvezmények egy-egy lemezre, amikor igazán megéri megrendelni őket.
Mivel sokan használnak normál lakkokat a nyomdázáshoz, jó tudni, hogy tapasztalataim szerint a lemez mintái nem elég mélyek ahhoz, hogy egy sima körömlakkal is jól működjön. Nekem még az Essence nyomdázólakkjaival sem lesz olyan szép a minta, mint amilyet elvárnék, ám a Moyra sűrű Metal effekt lakkjaival nagyon szép lesz eredményt ad, a Mundo de Unas nyomdázólakkokkal pedig tökéletes! Ezért érdemes ezekhez a lemezekhez jó minőségű nyomdázólakkokat használni, hogy igazán szép manikűrt kapjunk a nyomdázás során. 


Ti szeretitek a Born Pretty Store lemezeit? Mi a kedvenc nyári színetek? 

Elfogyasztottam júliusban



Júliusban is szorgosan gyűjtögettem a kiürült flakonokat, e gyűjtögetés eredményét láthatjátok és olvashatjátok lejjebb :)
A bejegyzés írása közben feltűnt, hogy nagyon sok termékhez írhattam azt, hogy bevált és már újra is vásároltam. Nagyon örülök annak, hogy egyre több kategóriában sikerült már megtalálnom a számomra tökéletesen megfelelő terméket, így a hó végi elfogyottas bejegyzések egyre inkább hasonlítanak egyfajta ezeket vásárolom újra folyamatosan jellegű bejegyzéssé :)

Arcápolás


Balea nedves arctisztító kendők

Az utóbbi alkalommal nagyon felbosszantott ez a kis csomag, ugyanis sikerült úgy kinyitnom első alkalommal, hogy elszakadt a csomagolás (túl erősen ragad a nyitófül), így nagyon óvatosan kellett vele bánnom, hogy ne maradjon nyitva és száradjanak ki a kendők. Összességében persze amúgy is ajánlott az ilyen kendőket fejjel lefelé tárolni, de sajnos az utolsó néhány kendő így is kiszáradt.
Ennek ellenére továbbra is használom, mert bár lehetne nedvesebb, ennél puhább kendőket még nem sikerült beszereznem.
Már korábban beszereztem az utánpótlást (és nagyon óvatosan nyitottam ki).

Unguentum Hydrophilicum Nonionicum gyógyszertári mosdókenőcs

Az arctisztítók non-plus-ultrája számomra: kíméletes, ám hatékony tisztító, ha kevés a sminkem, akkor azt is ezzel távolítom el. Örök szerelem, úgy érzem, sosem fogom lecserélni, már be is szereztem az utánpótlást.

Rival de Loop sminklemosó balzsam

Ez a termék is kezd egyre jobban bebetonozódni az arcápolási rutinomba! Sajnos nem is olyan egyszerű olyan terméket találni, ami alkohol és illatmentes és nem csípi a szemem, ez viszont szerencsére olyan. Bár van itthon micellás vizem is, én jobb szeretem a sminkem tej állagú lemosóval eltávolítani.
Ezt is újravásároltam, mostanában mintha olcsóbb lenne, mint amikor rátaláltam. 

Balea Med Ultra Sensitive éjszakai krém

Ez a termék sajnos csak szeretne örökös tag lenni a rutinomban, ugyanis megújították, mondhatni elrontották a receptúráját. Nem értem, hogy hogy jutott eszükbe egy jó minőségű, bejáratott termékbe épp denaturalt alkholt tenni, de sajnos az újabbakban már az is van. Pedig anélkül is tökéletesen működött! Könnyű, vizes állagú krém, ami nagyon gyorsan beszívódik és nem hagy maga után zsíros fényt. Nem ez a világ legjobb krémje, nincs tele antioxidánsokkal, ám én mégis szerettem (antioxidáns szérumokat úgyis használok külön). 
Szerencsére én még feltankoltam belőle, még volt 2 flakonom tartalékban, de már aggódom, hogy ősztől mit fogok a bőrömre kenni. 

Paula's Choice Sun365 önbarnító hab

Ez még tavaly óta csücsült a tartalékos fiókomban, mivel ősztől tavasz végéig nem szoktam önbarnítani, ilyenkor azonban jól esik a korábban oly természetes barnaságot látni a bőrömön!
Mivel az arcomra csak és kizárólag illatmentes terméket használok, a kínálat nem túl bőséges, a márka termékeit pedig ismerem és szeretem, így egyértelmű volt a választás. A hab állagnak köszönhetően gyorsan beszívódik, ám sajnos nem igazán hidratál (viszont nem is szárítja a bőröm). Ráadásul csak az arcra használva nagyon sokáig elég, hisz kitartott tavaly nyáron, majd az idei nyár első felét is. A színe is szép, mivel cseppet sem lesz sárgás az eredmény. 
Amióta megkaptam a PC másik önbarnítóját, próbálok rájönni, hogy melyiket szeretem jobban. Mindkettő szuper, így valószínűleg újra fogom vásárolni (bár már csak jövőre, idén már nem lesz szükségem új termékre). 

Testápolás


Avon Pomegranate & Peony habfürdő

Időnként jólesik elmerülni és felfrissülni egy jó habos fürdőben (ami azonban sajnos nem tesz túl jót a barnaságomnak...) 
Ilyenkor az egyetlen dolog, ami fontos számomra, hogy jó sok és finom hab keletkezzen (igen, ez az egyetlen momentum, amikor engedélyezem magamnak az illatokat a testápolás során). Viszonylag ritkán és akkor is rövid ideig fürdőzöm, így nem ártok vele a bőrömnek. Szeretem erre a célra az Avon habfürdőit használni, főleg a finom virágillatúakat, mert megfelelnek a kívánalmaimnak.
Általában új illatokat szeretek kipróbálni, így nem tudom pont ezt az illatot újravásárolom-e, de ezt a családot mindenképp!

Babylove Ultra Sensitive babafürdető

A mindennapok során használt tusfürdőm! Ebből ebben a hónapban kettőt is elhasználtam, de felesleges kettőt is feltenni a képre. Nagy kedvencem lett ez a termék, mert illatmentes, megfelelően tisztít és nem szárítja a bőröm (megtette azt a sok fürdés a nyáron :)
Folyamatosan újravásárolom, már el is kezdtem használni az utánpótlást.

Rexona Maximum Protection Sensitive Dry dezodor

Bár néha kissé túlzóan hatékonynak érzem, amikor néhány napra félreteszem ezt a terméket, akkor mindig rájövök, hogy ez az igazán hatékony dezodor! Bár nem gondolom magam túl izzadósnak, a meleg nyári napokon mégis csak ezt a dezodort érzem igazán hatékonynak: amikor minden testrészem izzad a fülledt melegben, ez akkor is tökéletesen teljesít. A kánikulában az előírásnak megfelelően még éjszakára is felkentem, amit amúgy nem szoktam.
Szuper dezodor, ez a visszafogott illat a kedvencem, már használom is az utánpótlást.

SunDance hidratáló önbarnító tej

Bár nagyon örülnék, ha illatmentes lenne, olcsó árkategóriában ez a kedvenc önbarnító termékem. Nemcsak szépen barnít, de hidratál is, az illatanyagon kívül tökéletesek az összetevői. Arcra ugyan nem merném felkenni, de mivel nem mindennap használom, és nem is egész évben, kizárólag csak nyáron, így testre bevállalom.
Szuper kis önbarnító, drogériás viszonylatban a legjobb. Ezt is újravásároltam már, nyáron mindig tartok belőle itthon utánpótlást. 

Bioderma Photoderm önbarnító spray

Az első flakont még tavaly kaptam Ilditől, majd már nem emlékszem pontosan miért, de idén is újravásároltam. Nagyon sajnálom, hogy az általában jó minőségű termékeket gyártó Bioderma miért tesz ebbe a termékébe illatanyagot! Bár az állaga nekem túl vizes, nincs semmi hidratálóereje, arcra jó lenne, ha illatmentes lenne. Ráadásul ez a spray-es kiszerelés teljes testre elég pocsékoló, túl sok anyag megy mellé, mondhatni pocsékba. Mindezek ellenére egyébként szép színt adott, de már cseppet sem érzem olyan jónak, mint tavaly.
Most már úgy érzem, hogy találtam ennél jobb terméket mind arcra, mind testre, így ezt nem fogom újravásárolni. 

Hajápolás


Balea More Blond sampon

Korábban kifejezetten szerettem ezt a sampont, ám meglepő módon, most olyan semmilyennek éreztem! Mintha nem tisztított volna megfelelően, egyáltalán nem éreztem kiemelkedőnek ezt a terméket. Furcsa és elgondolkodtató: ezen változtattak valamit vagy én változtam meg? 
Nos, talán én változtam, ám mindegy is! Ma már nem mondanám olyan jónak, sem kedvencnek, mert mintha nem tisztított volna eléggé, a hajam tapintása sem volt túl jó a használata után, és a más samponnál tapasztalt fényt sem láttam a loboncomon.
Így nem fogom újravásárolni ezt a terméket.

Balea Pures Volumen sampon

Az előzővel ellentétben ezt a sampont viszont nagyon megszerettem! Jól tisztít, selymességet és szép fényt kap a hajam a használata során. Ráadásul igen jó ár-érték arányú termék, ez jelenleg a kedvenc samponom és amíg nem veszek észre változást, nem is fogok másikkal kísérletezni.

Kallos Latte hajpakoló krém tejprotein kivonattal

Régebben használtam ezt a terméket és bár akkor már nagyon untam az óriási kiszerelést, nemrég úgy döntöttem, hogy a kisebb kiszerelést újravásárolom, mivel a hatását korábban is szerettem. Nos, a hatékonysága nem változott, most is jól bevált. Az illata nagyon kellemes, jól puhítja és táplálja a hajam (bár ezt megteszi a mosás előtt használt olajpakolás is). Ráadásul ár-érték arányban is verhetetlen ez a pakolás!
Hogy ne unjam meg, felváltva fogom használni más termékekkel, tehát később ismét újra fogom vásárolni.

Avon Supreme Oils hajbalzsam

Az Avon egy viszonylag új terméke. Mivel viszonylag kevés olyan hajbalzsamot ismerek, amivel tökéletesen elégedett voltam, így éreztem, nincs veszítenivalóm, érdemes kipróbálnom ezt is.
Nos, a nyári nap, a strandolás és a tenger igencsak kiszárította a hajam, így mellé szüksége volt a hajamnak a hajmosás előtti olajpakolásra, ám úgy érzem, hogy érdemes volt ennek is bizalmat szavazni, mert tényleg puhított a hajamon!
Mivel a rendeléskor kettőt vásároltam belőle, így az utánpótlásról már jó előre gondoskodtam.

Isana száraz sampon

A szokásos száraz samponom, amiből havonta egy flakon nálam mindig elfogy. A hajam igen gyorsan zsírosodik, viszont nem akarok túl gyakran hajat mosni, így időnként előkerül a száraz sampon. Az én hajamra ez tökéletes: reggel alaposan befújom a hajtövemet, majd kis idő után törölközővel átdörgölöm a hajam és ki is fésülöm. Így a hajtövek felfrissülnek, a hajam pedig finom selymes lesz.
Nálam ez az egy termék vált be, jó az ára is, nem szándékozom lecserélni, már újra is vásároltam.

Smink és körömápolás


Oriflame szemöldökszett

Egy blogtalin szereztem meg ezt a terméket, korábban soha nem volt még ilyen termékem. A világosabb szín tökéletes volt a szemöldökömre, így azt használtam el teljesen belőle. Azt kifejezetten sajnálom, hogy így a sötétebb szín pocsékba megy, hiszen csak a világosabb volt jó nekem, illetve az ecseteit sem tudtam semmire használni. Emiatt kissé felemásak az érzéseim, mert nem szeretek kidobni semmit, a maradékot viszont nem tudom elhasználni.
Mivel van elég sok hasonló színem palettákban, először azokat szeretném elhasználni, de ha azok nem lesznek jók, vagy elfogynak, nincs kizárva, hogy visszatérek ehhez, de most nem fogom újravásárolni.

Essence Colour & Go körömlakk Crazy Fancy Love

E körömlakk végét egy DIY projekthez használtam el, mivel alkottam egy rose gold színű holo körömlakkot. Előtte is sokszor használtam már ezt a körömlakkot, mivel igazán különleges volt a színe, kicsit sajnálom is, hogy nem lehet már kapni, de azért könnycseppeket nem ejtek érte, hiszen rengeteg körömlakkom van, ráadásul a házilag kikevert szín is megőrzi ennek jegyeit.
Ha jól tudom, ezt a színt már kivonták, így ha akarnám sem tudom újravásárolni.

Essence Better Than Gel Nails magas fényű fedőlakk

Nálam ez az abszolút favorit fedőlakk! Bár időnként kipróbálok egy-egy másikat, gyorsan visszatérek, mert úgy érzem, hogy számomra ez az igazi. Nagyon szép fényt ad, nem keni el a körömnyomdát és igen gyorsan megszárítja az alá kent körömlakkrétegeket. Mivel szinte mindig késő este lakkozok, nincs időm túl sokat várni a manikűröm száradására, de ennek segítségével nem kell párnalenyomatos körmökkel ébrednem reggel :)
Természetesen ezt is újravásároltam már korábban.

Avon körömlakkszárító spray

Egyrészt hogy segítsem az Essence BTGN "munkáját", másrészt a körömágybőröm ápolásának céljából használom ezt a terméket is. Az olajos bevonat ugyanis segít a körömlakk szárításában, ráadásul ápolja a körömágy bőrét is, amit néha kiszárít a körömlakklemosó. 
Mivel a spray-es kiszerelést én túlzottan pocsékolónak érzem, túl sok megy ugyanis mellé, inkább áttöltöm egy régi pipettás üvegcsébe és azzal adagolom a körmeimre egyesével, nekem így vált be.
Ebből is megvásároltam már az utánpótlást korábban, már el is kezdtem használni.

Isana mandulás körömlakklemosó

Szuper, hogy ebben a kategóriában is a kedvencem használom már régóta! Bár az illata már nem olyan finom, mint régen, a hatékonyságából semmit nem veszített. Gyorsan és könnyedén eltávolítja a körömlakkot a körmeimről miközben nem szárítja ki őket.
Ráadásul igen jó áron kapható -  mi kell ennél több? Nos, nekem semmi, már újra is vásároltam. 

Isana tégelyes körömlakklemosó

Ezt kissé nehéz elhasználni ugyan, de mivel már nagyon elkoszolódott a szivacs, ráadásul a folyadék is kifogyott, pedig egyszer már újra is töltöttem, ezért elfogyottnak nyilvánítom. Nem használom minden nap, így elég sokáig kitart. Azonban sokszor előfordul, hogy a sötét körömlakk bemászik a körmeim alá, ahonnan nem olyan egyszerű kivarázsolni, vagy épp makacs glitteres körömlakk kerül a körmömre. Ilyenkor jön jól ez a kis szivacsos cucc, amibe csak bedugom az ujjam, egy picit áztatom, majd néhányszor körbeforgatom a szivacsban és volt nincs makacs körömlakk. Sokkal kíméletesebb, mint az Essence régi tüskés verziója, hiszen ez nem bántja annyira a körömágybőrt.
Mikor már menthetetlenül elkoszolódik, akkor pedig egyszerűen lecserélem.
Szuper cucc, ezt is újravásároltam már.


Ti miket használtatok el júliusban?

Happy Skin TAG



Carmenesque oldalán találtam ezt a kérdéssort és nagyon megtetszett, ezért úgy döntöttem én is kitöltöm! :)
Az utóbbi egy-két évben erősödött az érdeklődésem a bőrápolás-arcápolás iránt, így egyrészt nagyon szeretek ebben a témában olvasni és persze írni is. Mára már úgy érzem, hogy elég jól megismertem a bőröm, megtaláltam azokat a termékeket, amelyekkel megfelelő ápolást biztosíthatok számára. 
Fontosnak tartom, hogy a megszerzett ismeretek egy részét a blogon keresztül átadhassam az érdeklődők számára, így a jövőben több bőrápolással kapcsolatos bejegyzésekre számíthattok!



Image may be NSFW.
Clik here to view.
kép forrása




1. Milyen típusú a bőröd?

Tudományosan szólva DSPW, azaz Dry-Sensitive-Pigmented-Wrinkles: enyhén száraz (már-már szinte normál, de azért szüksége van hidratálásra), érzékeny, mivel nagyon gyorsan bepirosodik, pigmentált, köszönhetően a régebben túlzásba vitt napozásnak és kissé már ráncos.
A fő bőrproblémám a rosacea, ami szerencsére igen enyhe, ezért figyelek nagyon a bőrápolásra, hogy enyhe is maradjon. Két apró piros folt van az arcomon, emellett pedig nagyon könnyen kipirosodik a teljes arcbőröm (testedzéstől, melegtől, irritáló kozmetikumtól). 





2. Mi a kedvenc bőrápoló terméktípusod?

Ha a kozmetikumok fontosságát tekintjük, akkor a kedvencem a fényvédő. Hiába bármilyen szérum, ránctalanító hatóanyag, ha nem figyelünk a fényvédelemre, szinte mindegy, mennyit költöttünk az arcápolóinkra. A bőröregedésért 80%-ban a napsugarasak felelősek, ezért a legfontosabb (és ezzel együtt számomra a legkedvesebb) arcápoló a fényvédő. 


3. Mi a legfurcsább összetevő, amit alkalmaztál a bőrápolási rutinodban?

Nem igazán szoktam furcsa összetevőket alkalmazni. Még nem próbáltam a csiganyálat és hasonló dolgokat sem. Bár az én környezetem még azt sem tudja igazán, mi az a kémiai hámlasztó...


4. Írd le 5 szóval a bőrápolási rutinodat!

Kíméletes, hidratáló, alkoholmentes, illatmentes, tudományos. 


5. Törlőkendő: igen vagy nem?

Igen. Használok nedves arctisztítókendőt, de nem hagyatkozom csupán erre. Természetesen ebből is kizárólag illat- és alkoholmentes terméket használok, és a nedves törlőkendővel csupán a sminkem nagyját távolítom el az arcomról. Ahhoz sajnos nem elég egy törlőkendő sem, hogy csak ettől eléggé tisztának érezzem a bőröm, ráadásul annyira nem is nedvesek, hogy túlzott dörzsölés nélkül eltávolítsanak minden sminket és koszt az arcomról. 


6. Tonik: igen vagy nem?

A megfelelő összetételű tonikra igent mondanék, bár az én rutinomból jelenleg hiányzik. Ennek fő oka, hogy az a tonik, amelyre igent mondanék, bizony nem olcsó, viszont úgy gondolom, hogy az árát inkább jó minőségű hámlasztóra vagy szérumra költöm. 
Tonik helyett jelenleg csupán micellás vizet használok. 


Image may be NSFW.
Clik here to view.
a "megboldogult"



7. Legjobb fegyver a pattanások ellen?

Nos, ebben a témában nem igazán vagyok otthon, mivel csak nagyon ritkán van egy-egy pattanásom. Azokra régen Aknesol pattanáskezelőt használtam régebben, ezt a szert azonban már nem lehet a régi formájában kapni. Tartok otthon egy patika által kikevert oldatot, azzal egyszer ecsetelem a néha előkerülő pattanást, ami másnapra el is tűnik. 


8. Mik a fő problémáid a bőrápolásban?

Úgy érzem, szerencsés vagyok, mert nincsenek túl nagy problémáim a bőrömmel. A rosacea igen enyhe, nem okoz problémákat, a szigorúan megválogatott krémekkel pedig könnyen kordában tudom tartani. 
A bőrszínem kissé egyenletlen, mindig is az volt, de nagy és erős foltjaim nincsenek, így egy enyhén fedő színezett hidratáló vagy ásványi alapozó ezt a problémám is megoldotta.
Amire a legnehezebben találtam meg a megoldást az az arcbőröm színe. Bár a kozmetikusom csak mosolygott ezen a problémán, mivel szerinte majdnem minden embernek van eltérés az arc- és nyakbőr színe között, engem még is nagyon sokáig zavart, hogy bár a bőröm alapszíne rózsaszínes, az arcbőröm színe a nyakamhoz képest inkább pirosas. Sokáig nem tudtam vele igazán mit kezdeni, de aztán rájöttem, hogy a rózsaszínes tónusú termékek csak ráerősítenek a pirosasságára, ezért jobb számomra a sárga tónusú választás. Ma már megszoktam azt is, hogy az arcbőröm színe jóval sötétebb, mint a nyakamé, így gyengén fedő termékekkel nem tudom összhangba hozni a kettő színét. 


9. High-end vagy drogériás bőrápolási termékek?

Ha bőrápolás, akkor nem, vagy csak nagyon ritkán találok a drogériákban számomra megfelelő arcápolót. Nagyon örülnék, ha több kedvezőbb árú terméket találnék, így mindig nyitva tartom a szemem, de sajnos arcápolásra szinte semmilyen terméket nem találok a drogáriákban. Testápolásra, tisztításra viszont beváltak az illatmentes babatermékek, ezeket a drogériákban szerzem be. 


10. Kedvenc bőrápolási márka?

Arcápolásban Paula's Choice, testápolásban Babylove Ultra Sensitive a kedvenc márkám. 





11. A gyógyszertárban vagy, és csak egy bőrápolási terméket vehetsz, mi lesz az?

Ez könnyű, mivel az arctisztítóm, amiről semmi pénzért nem tudnék lemondani a gyógyszertárból szerzem be. A hűséges olvasóim már pontosan tudják, hogy miről is van szó, ez a gyógyszertári mosdókenőcs, lénykori nevén Unguentum hydrophilicum nonionicum. 


12. Kedvenc bőrápolási blogok?

Szépségreceptek - Ildi blogja indított el az úton, aminek köszönhető az aktuális bőrápolási rutinom. Nagyon sokat tanultam tőle, ő inspirált arra, hogy olvassak minél többet a témában. Bár nagyon szigorú, ami a termékek megválogatását illeti, de a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mindazok az elvek, amelyeket ő képvisel, igenis működnek és szebbé teszik a bőröm. 
Krémmánia - A Krémmánia nélkül ma már egyetlen új terméket sem vásárolok! Nagyon szeretem az Apolka és Wishes által írt bőrápolással kapcsolatos tematikus bejegyzéseket, emellett minden érdekesnek tűnő termék összetevőit kielemzem és a véleményeket is érdeklődve olvasom. 
Ecsetelő - Gigi-vel nagyon hasonlóképp vélekedünk a bőrápolásról és nagyon szimpatikus az a tudásmennyiség, amit ő is felhalmozott ebben a témában. 
Oh my brush - Ugyan Viki bőrtípusa teljesen más, mint az én bőröm és nem is mindig olyan szigorú a termékek kiválasztásában, mint én, nagyon tetszenek a felfedezései! Nagyon érdekes termékeket, trendeket mutat be, így találtam rá az arcápolási rutinom több elemére is!
Krémesen szép az élet - Az előzőhöz hasonló okok miatt szeretem Odil blogját is!



Ha van kedvetek, válaszoljátok meg Ti is a kérdéseket!
(blogon vagy itt komment formájában)

Moyra Stardust collection: Morning glow körömlakk



Ezúttal egy vadonatúj körömlakkomat szeretném megmutatni Nektek, hátha valaki épp a megvásárlásán gondolkodik. A Moyra legújabb kollekciója, a Stardust a napokban jelent meg a cég kínálatában és az azt forgalmazó üzletekben. Az én szemem a Morning glow nevű körömlakkon akadt meg rögtön a promóció megjelenésekor. 




Egy arany pelyhes lakkal engem könnyen le lehet venni a lábamról, így könnyen döntöttem, hogy melyik színt szeretném megvásárolni. A Morning glow egy nagyon szép, visszafogott körömlakk!





Az eredeti elképzelésemmel ellentétben ez a lakk azonban nem is igazán rózsaszínű, inkább halványpiros, szerintem csodaszép! Az emlegetett pelyhek pedig igazán különlegessé és izgalmassá teszik ezt a lakkot. 




A körömlakk paraméterei a szokásosak: a már mindenki által ismert 12 ml-es Moyra üveg, a szokásos vékonyka ecsettel, ami nekem nem a kedvencem, de a lakk állagának is köszönhetően nagyon könnyű vele lakkozni. 
A körmeimen két rétegben láthatjátok, ennyi kell a szép fedéshez. 







A gyűrűs- és középső ujjamra pedig egy kis pacás nyomdázás került, így harmonizálva a manikűröm a ma viselt ruhámhoz. Az alap az Essence színerősítő alaplakkja (Wild white ways), erre nyomdáztam a Cici&Sisi Nr 02-es lemezéről származó mintával, a Moyra Metal Effect  No 303-as lila, Mundo de Unas No 15 Mexican Pink és No 11 Yellow színeivel. 



A kollekció összese hat árnyalatból áll. Mivel eredetileg nem akartam belőle bevásárolni, nem vettem több színt, de kíváncsi lettem a Solas Flare árnyalatra is :)





Hogy tetszik? Milyen körömlakkot vásároltatok legutóbb?

Testápolási kedvenceim



Mindenkinek vannak olyan termékei, amelyeket folyamatosan újravásárol, még ha időközben kíváncsiságból ki is próbál más, ugyanilyen célú terméket, vissza-visszatér azokhoz. Nos, ilyenek természetesen az én rutinomban is vannak, ha máshol nem, az elfogyottas bejegyzésekben már találkozhattatok velük. 
Helyük lenne a kedvences bejegyzésekben is, de egyrészt azokat az utóbbi hónapokban hanyagoltam, másrészt pedig sokszor inkább egy-egy új, vagy újrafelfedezett, vagy épp csili-vili terméket említek meg, így ők általában kimaradnak. 
Most viszont legyen az övüké a terep, nézzük, melyek azok a testápolási termékek, amelyek már régóta a kedvenceim, több alkalommal is újravásároltam őket.

Mielőtt a termékeket sorolnám, szeretném elmondani, hogy a bőröm a testemen is viszonylag száraz, így ha nem is minden fürdés/zuhanyzás után, de igen gyakran kell testápolót használnom, hogy komfortosan érezzem magam a bőrömben. 
A bőrápolási filozófiámat követem testápolásban is, így lehetőleg illatmentes termékeket használok (vagy legalábbis minimalizálom az illatos termékek használatát), hogy ne irritáljam a bőröm. Az ugyanis sajnos nemcsak az arcomon, de a testemen is elég érzékeny, az irritáló anyagokra pirossággal, kiütésekkel reagál. 
Mivel az arcbőröm sajnos eléggé sznob és bizonyos esetekben csak a viszonylag drága arcápolók jöhetnek szóba, ezért a testemen megpróbálok spórolni és inkább drogériákban kapható, drogériás árkategóriájú termékeket használni. 

Babydream Extra Sensitive & Babylove Ultra Sensitive Waschlotion

A fentiekből következik, hogy engem teljesen hidegen hagynak a fincsi illatos tusfürdők... Az üzletben esetleg megszagolom őket, de rendszeres (értsd mindennapos, vagy ilyenkor akár napi többszöri) használatra nem vásárolok belőlük. Nem probléma, hogy nem igazán tudok illatos tusfürdőket használni, mivel nincs is igényem rá.
E két terméket felváltva használom (általában mindkettőből tartok itthon tartalékot), bár nem mondanám, hogy ugyanolyanok. 
A Babylove termék egy igen híg, géles-tejes állagú termék, ami rajtam nem habzik túlzottan, de számomra kellő mértékben. Ezt kizárólag fürdésre használom, hajra nekem nem vált be. Sokan használják arctisztításra, én ezt nem próbáltam, így nem tudok ezügyben nyilatkozni. 
A Babydream termék határozottan gél állagú, teljesen áttetsző termék, amely nekem hajmosásra is bevált, így utazásokra inkább ezt viszem magammal. Jobban habzik, mint az előző, ami számomra főleg hajmosáskor jön jól. 
Mindkettő illatmentes, kíméletes tisztító, aminek ráadásul az ára is kedvező. Engem cseppet sem zavar, de tudom, hogy van olyan, akit igen, az pedig az, hogy ez mindkettő babáknak készült termék, ergo kisbaba fejek vigyorognak a csomagoláson. Eleinte nekem is furcsa volt, hogy bár nincs is kisbabám, mégis babatermékekkel van tele fürdőszobám, de mára már hozzászoktam és cseppet sem zavar (a vendégek még nem kérdeztek rá :)

Avon Care Intensive Relief Body lotion & Babylove Ultra Sensitive Körperlotion


Fürdés után jöhet a testápolás! Itt is szigorúan él az illatmentes szabály, hiába csábítanak sokszor az üzletekben az illatos testvajak. Az intenzíven hidratáló, ám gyorsan beszívódó termékeket részesítem előnyben, mert szeretem, ha puha és hidratált a bőröm, de nem vagyok túl türelmes ezen a téren. Az olajok/vajak nem jöhetnek szóba, az én bőrömnek víz bázisú / vizes hidratálóra van szüksége. 
Az Avon termékét a megjelenése óta használom és nagyon megszerettem! A kettő közül úgy érzem, ez hidratál jobban, a nevéhez hűen intenzívebb krémről van szó. Fehér, sűrű állagú krém, ami nyomtalanul felszívódik és nem hagy maga után zsíros érzetet.
A Babylove terméke könnyebb állagú, a nyári nagy melegben jobban esett inkább ezt használni. Nagyon érdekes termék, mivel igazán híg, vizes krémnek tűnik, ám a bőrbe bedolgozva megváltozik az állaga és sokkal hatékonyabban hidratál, mint először gondolnánk.
A fentiekhez hasonlóan itt is elmondhatom, hogy illatmentes, alkoholmentes, szuper termékek, amelyeknek az ára is nagyon kedvező. Nagyon megszerettem mindkettőt, nem tudok közöttük választani, mindkettőnek helye van a fürdőszobámban.




Rexona Maximum Protection Sensitive Dry dezodor

Ha testápolás, akkor nem maradhat ki az izzadásgátló sem! Az első példányt ebből a termékből kb 2 éve kaptam tesztelésre, és már akkor is nagyon dicsértem. Olyannyira megszerettem, hogy azóta is folyamatosan használom ezt a terméket. A mindennapi izzadásgátlásban én a stiftes-krémes kiszerelésűeket részesítem előnyben, mint amilyen ez is.
Nem vagyok túl izzadós típus, ám a nyári melegben szükségem van egy igazán hatékony dezodorra, illetve az irodai dolgos hétköznapokra is szeretek egy hatékony terméket bevállalni. Amióta ezt használom, nem kell a kellemetlen testszagok miatt aggódnom, mivel már-már túlságosan is hatékonyan gátolja az izzadást ez a termék. Emiatt a lazulós, otthonülős napokon inkább más után nyúlok.
Nagyon finom, visszafogott, púderes illata van, én ezeket szeretem. Nos, mivel dezodorban nem igazán létezik illatmentes variáció (vagy csupán én nem tudok róla), megelégszem ezzel is, hisz olyan kis felületen valószínűleg nem ártalmas.




Avon Foot Works sarokpuhító, Balea Handkonzentrat & Avon kézkrém

A végtagok ápolása is nagyon fontos számomra!
Tinikoromban ekcémával küzdöttem, az erős tisztítószereket azóta sem bírom (gumikesztyűt használok takarításkor és mosogatáskor), illetve folyamatosan krémeznem kell a bőröm. Emiatt rengeteg kézkrémet használok, mert szó szerint minden kézmosás után előkerül a kence.
Az Avon kézkrémeinek nagy részét szeretem és használom, mivel jól hidratálnak, gyorsan beszívódnak és jó áron kaphatóak. Napközben számomra nagyon fontos, hogy a krémezés után tehessem is egyből a dolgom, így kizárólag gyorsan beszívódó kézkrémet használok. A kezem esetén az sem zavar, ha picit illatosított a krém, bár a túl erősen illatosított krémeket itt is kerülöm.
A Balea téli csomagolású terméke az Avonénál tartalmasabb, sűrűbb krém, ám mégis gyorsan beszívódik. Nagyon szeretem ezt is, ám állandó használatra számomra túl sok, túl nehéz, így csak időnként használom.
Nyáron, a nyitott szandik idején kiemelten fontos, hogy a lábfej is ápolt legyen. Számomra kellemesebb az érzés, ha hidratált a lábfejem, így nem maradhat el az esti fürdés után a lábfej krémezése sem. Általában szintén Avon lábápolókat használok, amelyeket időnként váltogatok ugyan, de a legtöbbször a sarokpuhító krémjüket kenem. A nevéhez hű, bársonyos krém, ami néhány használat után a száraz lábfejet is rendbe teszi.


Nos, ezeket a termékeket használom napi szinten testápolásra.


Nektek mik a testápolási kedvenceitek?

Lora - a legolcsóbb fekete nyomdalakk



Mindenki szereti az olcsó, de jó minőségű termékeket, ugye?
Nos, én mindenképp! Ezért amikor olvastam T. Andi oldalán, hogy a Lora fekete lakkjával nagyon jól lehet nyomdázni, szinte azonnal repültem a legközelebbi "olcsó boltba", hogy beszerezzem (igen, sajnos ilyen vagyok, ha valamit kiszemelek, azonnal meg kell szereznem ...).
Amióta egy Lora körömlakk beszínezte a színtelen géllakkomat, nem használtam ettől a márkától semmit, nem bíztam bennük. Viszont a körömnyomdázás során a lakkot több réteg választja el a körmömtől, így nincs mitől tartanom. Szerencsére volt is készleten belőle, így még aznap ki is próbálhattam, hogy valóban olyan jól működik-e nyomdázólakként, mint írták.








Két manikűrt fotóztam le és mutatok ezúttal, ami ezzel a lakkal készült (készült több is, de azokat nem örökítettem meg, gyakorlatilag amióta megvan, csak ezt használom, ha fekete mintára vágyom). 
Ahogy a képeken is láthatjátok, valóban tökéletesen működik nyomdázásra, a minták szépen látszódnak, nem foltos vagy hiányos a végeredmény.

Az első manikűrhöz egy Infinity lemezt használtam, szépen kirajzolódik a minta minden körmömön. Az egyetlen, ami feltűnt, hogy a szokásosnál is óvatosabban kell felvinni a fedőlakkot, mintha könnyebben elmaszatolná a vékony mintát, mint más nyomdázólakkok esetében. 








Ennél a manikűrnél pedig egy BPS lemezt használtam, ami nálam inkább csak a jobb minőségű nyomdázólakkokkal akar működni, az Essence lakkjaival nem igazán. A Lora lakkal viszont szuperül működött! :)








Nos, meg kell valljam, általában ódzkodom a gyanúsan olcsó termékektől, de most nagyon örülök, hogy hallottam erről a kis huncutról! Ez az üvegcse 290 Ft-ba kerül az Eurós boltban...


Nektek mi a kedvenc fekete nyomdázólakkotok?

Fizikai fényvédők: Paula’s Choice vs Clinique



A termékek nevei olyan hosszúak, hogy a címben nem fért volna ki, de egészen pontosan a Paula’s Choice Resist Super-Light Wrinkle Defense SPF30 és a Clinique City Block Sheer SPF25 fényvédőket szeretném összehasonlítani ebben a bejegyzésben. 





Mint tudjátok, a bőrömre kizárólag a fizikai fényvédő jöhet szóba, mert a kémiai fényvédőktől kipirosodik a bőröm, azonban a fizikai fényvédőből is csak olyat szeretek használni, ami nem meszeli fehérre a bőröm. No persze ilyet nem is olyan könnyű találni!
Ami nekem úgy tűnik bevált, hogy színezett fényvédőt használjak, mert a színezőanyagoknak köszönhetően nem lesz hófehér a bőröm és nem lesz nyűg a fényvédő viselése (hétköznap, strandra ugyanis nem szívesen kenek magamra színezett terméket).
Dióhéjban a fizikai fényvédőkről: a kémiai fényvédőkkel ellentétben ezek nem szívódnak be a bőrbe, hanem a fényvédő részecskék megülnek a bőr felszínén és visszaverik a bőrről az öregítő sugarakat. Így roppant kíméletesek a bőrrel, azonban annak, hogy a bőr felszínén maradnak, az a hátránya, hogy bizony mindez látszik a bőrünkön. 

Kétféle fizikai fényvédő összetevőt ismerünk: zink oxid és titánium dioxid. 
A bőröm normál, enyhén vízhiányos, nem szeretem a nehéz krémeket, csak a könnyű, vizes állagú termékektől nem lesz zavaróan fényes a bőröm. Így fényvédőben is inkább az ilyen állagú termékeket preferálom. 




Paula’s Choice Resist Super-Light Wrinkle Defense SPF30

Ez volt az első fizikai fényvédőm, ráadásul igen nagyot kockáztattam, mert a leírások alapján elsőre bevállaltam a teljes kiszerelést. 
Nem titok, hogy a márka termékeit nagyon-nagyon szeretem és ha megtehetném, csak az ő termékeikből építeném fel a rutinomat. A krém összetevői kifogásolhatatlanok: semmi káros nincs benne, viszont vannak benne extra hatóanyagok is (antioxidánsok). A fizikai fényvédő összetevő nanos, ami számomra cseppet sem probléma (nincsenek sebek az arcomon és kisgyermek sem vagyok már, hogy ezen aggódnom kellene). 
Ezt a terméket zsíros, kombinált bőrre készítették, így cseppet sem nehéz az ember bőrének. Ennél fogva sajnos nem is hidratál túlzottan, így számomra elengedhetetlen az aláhidratálás, így én inkább csak fényvédőnek hívnám, semmint fényvédős hidratálónak, de természetesen nem rovom fel neki, hiszen nem száraz bőrre készült. Aláhidratálás után felkenve az arcomon mattra szárad, semmiféle fényt nem látok a bőrömön a használat után. Sőt, ha nem hidratálok alá eléggé, akkor bizony húzódik a bőröm alatta. 
A színe inkább rózsaszín tónusú és viszonylag világos. Az én alapszínemhez tökéletes, mintha rám tervezték volna, de aki nálam fehérebb bőrű, annak bizony sötét lehet. Nyáron viszont, amikor önbarnítót használok és a bőröm inkább sárgás tónusú lesz, akkor nem az igazi. Nem vészes, de olyankor nagyon örülnék, ha lenne belőle egy sárgás tónusú változat is. 



Clinique City Block Sheer SPF25

Ez az első termékem a márkától, mivel a városunkban nem elérhető ez a márka, így nem igazán ismerem a termékeiket. Gigi és Ildi is ajánlotta, mivel ez nem olyan szárító hatású, mint az előbbi, ráadásul azzal ellentétben inkább sárgás színű, így amikor lehetőségem volt rá, gyorsan ki is próbáltam (ami nem is olyan egyszerű számomra, mivel Müller nincs nálunk, így végül egy reptéri duty free shopban tudtam beszerezni) 
A leírás szerint olajmentes, szintén kizárólag fizikai összetevőket tartalmazó fényvédő. Ezt is inkább kombinált bőrre ajánlják, nem véletlenül hangoztatják, hogy olajmentes, ennek ellenére az én bőrömön rettenetesen fénylik. Ha aláhidratálok, akkor nagyon sok mattító púdert kell felvinnem rá, hogy ne legyen diszkógömb az arcom (aminek köszönhetően viszont húzódik a bőröm a sok púdertől). Ha viszont nem hidratálok alá, akkor kevésnek érzem, mintha az én bőrömnek nem lenne eléggé vizes az állaga (amit viszont nem értek, hisz nincs benne olaj, de víz sem eléggé... )
A színe jobban illik a nyári bőrszínemhez, kinyomva látszik, hogy ez bizony inkább sárgás tónusú, de mivel nem igazán van fedése, ez eldolgozva már nem látszik túlzottan. Ennek következtében kipróbáltam az eredeti (értsd, önbarnító nélküli) színemen is és úgyis jó volt, nem ütött el a bőröm színétől. Ami örvendetes, mert úgy érzem, ez inkább télen lesz számomra ideális, mivel akkor több hidratálásra van szüksége a bőrömnek. 

Összetevők 

Mint említettem, szuper, hogy kizárólag fizikai fényvédő összetevőket tartalmaznak! Akinek erre szüksége van, pontosan tudja, hogy nagyon nehéz kizárólag fizikai fényvédőt találni, mivel a cégek általában kémiai fényvédő összetevőket tesznek a termékeikbe: a drogériákban kapható fényvédők többsége kémiai fényvédő, hisz maguk a vásárlók is inkább olyat keresnek, ami felkenve nem látszik a bőrükön. 


Image may be NSFW.
Clik here to view.
PC Resist Super-Light Wrinkle Defense SPF30 össetevői


A Magyarországon kapható fizikai fényvédők közül többet is próbáltam (Bioderma Mineral Spray, Nivea Sun Baby Protection), de ez a kettő volt az a termék, amit a legszívesebben kenek az arcomra.
Fontos szempont ezen felül az is, hogy nincsenek bennük felesleges („rossz”) összetevők: sem illatanyag, sem szárító alkohol, ami nálam abszolút kizáró tényező. 


Image may be NSFW.
Clik here to view.
Clinique City Block Sheer SPF25 összetevői


Mivel a fényvédő működése során segíti a szabad gyökök keletkezését, nagyon fontos az antioxidánsok használata. Véleményem szerint plusz pont, ha tesznek a fényvédőbe antioxidáns összetevőket, de ha valaki használ minden reggel antioxidáns szérumot, akkor megbocsátható a hiányuk. 
Mint látható, mindkettőben számos antioxidáns megtalálható, bár ebből a szempontból a PC krém impozánsabb látványt nyújt (számomra legalábbis). 



Image may be NSFW.
Clik here to view.
Bal: PC - Jobb: Clinique

Szín

Mindkettő színezett termék, így egyik sem hagy maga után fehér réteget, mint a fizikai fényvédők szoktak. Eldolgozva nem olyan feltűnő a különbség, de mint említettem, a PC-nek rózsaszínes, a Clinique termékének pedig sárgás alapszíne van. Az én bőrszínemre mindegyik remek, viszont el tudom képzelni, hogy akinek az enyémnél jóval fehérebb bőrű, annak sötét valamelyik. 

Hidratálás

Mindkettőt inkább kombinált, zsíros bőre ajánlják, így túl sok hidratálást nem kell tőlük várni. Mégis, a Clinique fényvédőjének van némi hidratáló ereje, köszönhetően a sok-sok emollient összetevőnek, a Paula’s Choice termékétől viszont semmi ilyesmit nem szabad várni. 
Nagyon zsíros bőrre szuper választás lehet a PC, ha viszont valakinek elkél némi vízpótlás, akkor érdemesebb a Clinique termékét választani, vagy pedig alaposan aláhidratálni az előzőnek. 

Ár, kiszerelés

Fizetésből élünk, így mindig kritikus pont a termékek ára. Nos, sajnos itt szoktak elvérezni a PC termékei, mert sajnos igen borsos áruk van, bár a Clinique márka sem kifejezetten olcsó drogériás.
A Paula’s Choice fényvédője ugyan nagyobb kiszerelésű, 60 ml van a flakonban, ára 11.200 ft (187 ft/ml). A Clinique fényvédőjét 40 ml-es flakonban árulják kb 6.400 ft-ért (160 ft), ami összességében valamennyivel olcsóbb ugyan. Sajnos egyik sem túl kedvező, mindenképp érdemes a szokásos havi PC akciókra, illetve a kuponos akciók idején figyelni, ha ennél kicsit olcsóbban szeretnénk beszerezni őket. 



A mérleg nyelve az én esetemben inkább a Paula’s Choice fényvédője felé hajlik: ha választanom kell kettőjük közül, inkább őt tartanám meg hosszabb távon. Viszont mindegyiknek vannak előnyei, úgy érzem, hogy télre inkább a Clinique terméke lesz számomra ideális, nyárra pedig inkább a Paula’s Choice fényvédője.


Nektek mi a kedvenc arcra használt fényvédőtök?

Elfogyasztottam augusztusban



Sajnos ebben a hónapban sem voltam túl aktív a blogolás tekintetében: gyűltek az ötletek, hogy miről is írnék, de rá kellett jönnöm, hogy a nyár nem igazán alkalmas a beltéri tevékenységekre, így a tervek csupán tervek (vagy időnként elkezdett, de be nem fejezett bejegyzések) maradnak. 
A hó végén úgy éreztem, hogy nagyon sok flakon ürült ki, pedig erről szó sincs, inkább csak hó végére sikerült több terméket is elhasználni, lássuk melyeket:










Arcápolás


Balea 3in1 Sensitive arctisztító kendő

Bár lehetne kicsit nedvesebb, mégis úgy tűnik, ez lesz a hosszú távú kedvenc, már nem kísérletezek másokkal (a babapopsitörlők mintha nem lennének ilyen puhák). Fontos számomra, hogy illatmentes legyen a termék és a kendő maga meglehetősen puha, ezeket pedig hozza ez a saját márkás nedves kendő is.
Általában először önmagában használom, áttörlöm vele az arcom, a smink nagy részét ezzel szedem le, majd ezután jöhet a sminklemosó. A szokásos hó elején 10%-os akció idején mindig kerül ebből is egy csomag a kosaramba, így már újra is vásároltam.

Rival de Loop Sensitive sminklemosó balzsam

Az igényeim sminklemosó tekintetében sem kifejezetten magasak: legyen tej állagú, illat- és alkoholmentes termék, ami nem csípi a szemem. Ez tökéletesen megfelel a célra! Általában a szemsminkem távolítom el vele, mivel a többit már a kendő már levitte. Nem csíp, kíméletesen és hatékonyan távolítja el a sminket, szerintem szuper!
Szeretem, már újra is vásároltam.

Gyógyszertári mosdókenőcs

Ez is a mindennapi rutinom része, arctisztítóként használom. Úgy tudom, sminklemosásra is működik, de én azt mással távolítom el. Arctisztítónak tökéletesen bevált, évek óta ezt használom, nem mondanék le róla semmi pénzért.

Paese argánolajos micellás víz

Talán felmerülhet a kérdés, miért van szükség még erre is, de ez főleg reggel hasznos, mert akkor csak vízzel mosom meg az arcom, majd a biztonság kedvéért áttörlöm micellás vizes vattával is. Este is átmegyek a biztonság kedvéért a bőrömön egy micellás vízzel átitatott vattával, csak hogy ellenőrizzem, tökéletesen tiszta a bőröm. Nos, szerencsére ilyenkor már nem szokott maszat lenni a bőrömön, de nekem kell ez a plusz, hogy teljesen tisztának érezzem (tudjam) a bőröm. Mivel a fő tisztítást nem ez végzi, tökéletesen megfelel ez az olcsóbb micellás víz is. Az argánolajnak köszönhetően nem húzódik a bőröm a használata után, ám nem érzem ragacsosnak sem, számomra tökéletesen jó így.
Amikor ezt vásároltam, kettőt is rendeltem, így van utánpótlás, de ha az is elfogy, akkor biztosan újra fogom vásárolni.

Balea Med Ultra Sensitive éjszakai arckrém

Sajnos a polcokról már eltűnt ez a változat, de nálam még bőven lapul a fiókban, így többször is találkozhatnak majd vele a figyelmes olvasók. Szerettem, mert igazán könnyű, vizes állagú termékről volt, szó, amit a bőröm maradéktalanul beszippantott és nem hagyott maga után semmilyen fényt. Nyáron is legalább két réteget kellett felvinnem, hogy a bőröm kellően hidratált legyen, télen ez azért elég kevés nekem (bár tény, hogy a fényvédő fölé én még színezett hidratálót kenek és nincs szükségem nehezebb krémre), de ennek ellenére nagyon szeretem és hiányozni fog, amikor elfogy minden tartalékom.
Reménykedve kukkantok be minden alkalommal a DM polcaira, hátha találok még hátul a régi receptúrából, de sajnos már nem igazán van. Így hiába szeretném újravásárolni, nem tudom.

Paula’s Choice Skin Recovery arckrém

Nyáron ez kizárólag éjszakai arckrémként jöhet szóba, mert igen nehéz, sűrű krém, nappal fénylik tőle a bőröm, főleg a meleg évszakban. Most is éjszakára használtam el, ehhez kevertem a Paula’s Choice önbarnító koncentrátumot, így a bőröm számára igazi ápolás volt az önbarnítás. Igazán jól hidratál, vannak benne értékes antioxidánsok is, így száraz bőrre remek kence.
Most van még sok a hidratáló maszkomból, így ebben a hónapban most nem vásárolom újra, de a későbbiekben mindenképp beszerzem, mert a hideg időszakban a bőrömnek szüksége lesz erre a krémre.

Paula's Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF 30 és Hydralight Shine-Free Daily Mineral Complex SPF 30 minták

Előbbit ismertem már korábban, hisz bevált, kedvenc fényvédőm, a másodikat viszont kipróbálásra rendeltem. A Paula's Choice márkánál szuper dolog, hogy lehet belőlük mintát rendelni. Ez jól jön akkor, amikor ki szeretnénk próbálni a terméket, de nem merjük megvenni teljes áron, hátha mégsem az adott termék a számunkra megfelelő. Én azonban nemcsak ezért szoktam mintát rendelni, hanem azért is, mert jól jönnek utazáskor. A pár napos üzleti utak során kizárólag kézipoggyászt viszek, ott viszont erősen korlátozott a felvihető folyadékok mennyisége, így ilyenkor a kis kiszerelésű termékek mellé gyakran csomagolok arcápolási mintákat, amelyek egy-két-három napra elégnek bizonyulnak és nem kell a nagy kiszerelést cipelni. Ezen okból szerepel itt a kedvenc fényvédőm mintája is: rendeléskor bedobok a kosaramba egy-két mintát, amit utazásokkor hasznosítok.
A Hydralight mintát viszont kipróbálásra rendeltem. Gigi dícsérte, hogy neki bejött, így gondoltam teszek vele egy próbát, hátha ez jobb a bőrömnek, mint a fenti fényvédő. Nos, ennél azért szárazabb a bőröm, nekem sajnos ez alá is kell hidratáló, ráadásul a színezett fényvédőkhöz képest ez nem olyan komfortos, mivel annyira nem fehér a bőröm, hogy ne látszódjon a fehér réteg rajta. Szuper, mert így most már teljesen biztos vagyok abban, hogy számomra a színezett fényvédők az ideálisak a hétköznapokon.



Testápolás


Avon fehér tea és jázmin habfürdő

Fincsi illatú termék, ami dús habot képez - én ennyit várok egy habfürdőtől. Nem sok termék esetében engedélyezem magamnak az illatot, de mivel viszonylag ritkán kádfürdőzöm, itt belefér. Az Avon habfürdőinek nagyon finom illata van, szeretem őket, így mindig újravásárolom az éppen szimpatikus illatban.

Babydream Extra Sensitive tusfürdő és sampon

Két tusfürdőt váltogatok folyamatosan, a két fő drogéria extra érzékeny babatermékeit. Zok között nem tudok kedvencet választani, mivel mindkettő ugyanolyan jó: jól tisztítanak, habzanak rendesen, miközben nem szárítják ki a bőrt.
Ennek a terméknek az az előnye, hogy samponként is szeretem használni, így ha elutazunk pár napra csak ezt dobom be a táskámba: illatmentes, így mindketten tudjuk használni tusfürdőként és samponként is.
Általában kettesével vásárolom, az utánpótlásról jó előre gondoskodtam.

Avon Care Intensive Relief body lotion & Babylove Ultra Sensitive testápoló

Érdekes, de a testápolásban sem tudok lemondani a kettősségről: ezt a két terméket használom felváltva. Az Avon terméke egy kicsit sűrűbb, nehezebb krém, a Babylove-é pedig egy hígabbnak tűnő, könnyedebb formula, de mindkettő könnyen beszívódó, nagyon jól hidratáló termék. Olyannyira, hogy tényleg nem tudok közöttük választani, egyformán szeretem mindegyiket.
Szuper kencék, jó előre újravásároltam mindegyiket.

SunDance önbarnító lotion

A kedvenc önbarnítóm testre! Kár, hogy illatos, ezért arcra nem mertem használni, de testre nekem nagyon bevált. Szép, napsütötte barna színt ad a bőrömnek, két rétegben már igen intenzív a szín, emellett ár-érték arányban is szuper ez a krém. Én ugyan látok egy enyhe narancsos színt a bőrömön használat után, de ezt én az eredeti bőrszínem nagyon erős rózsaszín árnyalatának tudom be, így nem zavar.
Számos flakonnal elhasználtam belőle a nyáron, és mivel mikor augusztus végén elfogyott, előttünk volt még egy hőségriadó strandolással, „alig-ruhában” flangálással, újra is vásároltam (és ha a Dm nem szól közbe, jövőre is újra fogom vásárolni).

Avon Sun önbarnító hab

Tavalyról maradt még egy bontatlan flakon, amit most használtam el. Ezzel a termékkel már vegyesek az érzéseim: tavaly nagyon szerettem, sokat használtam is, idén már inkább olyan szeretlek-is-meg-nem-is kapcsolatunk volt. Ha csak rövid ideig használtam, akkor jó volt, ha huzamosabb ideig ezt használtam, már messze nem éreztem olyan jó terméknek, mint az előzőt. Ha túl sokat adagolunk belőle, akkor foltos lehet, nem táplál eléggé… Így én felváltva használtam az előző önbarnítóval, illetve minden alkalommal kevertem hozzá testápolót, így értem el a megfelelő színt és hidratáltságot. Nem rossz termék, valószínűleg így, hogy már tudom, számomra hogyan ideális használni, újra fogom vásárolni, de ha jövőre nem lesz kapható, nem fogok zokogni utána.

Avon Foot Works sarokpuhító krém

A talpam ápoltságára, puhaságára télen-nyáron gondot fordítok, egyrészt mert valóban fontos, hogy ápolt legyen, másrészt sokat javít a komfortérzetemen, ha hidratált a bőröm és nem száraz. Kétféle terméktípust váltogatok: az Avon lábápolóit (főleg ezt) illetve urea tartalmú krémeket. A fő cél a hidratálás, mivel a sarokbőrt nem hagyom megvastagodni.
Az Avon lábápolói közül a sarokpuhító krém a kedvencem, mert jól puhítja a bőrt, hidratál, ráadásul gyakran kapható XXL kiszerelésben. Jó kis kence, szinte mindig van itthon belőle, természetesen újra fogom vásárolni.



Hajápolás

Balea Pures Volumen sampon

A kedvenc samponom a márkától! A én hajamnak kell a dúsítás, így jól jönnek az ilyen jellegű termékek, még akkor is, ha nem hiszek abban, hogy egy sampon lényegesen dúsíthatná a hajam. Mégis, amikor ezt használom, úgy érzem, hogy tényleg mintha jobb lenne a tapintása, dúsabb lenne a hajam. Mindemellett jól is tisztít, így most azt gondolom, sokáig maradok ennél a samponnál, újra is vásároltam.

Isana száraz sampon

Érdekes, hogy sokan inkább a DM saját márkás száraz samponjára esküsznek, de nekem viszont inkább ez vált be. Két hajmosás között, amikor már elkél egy kis frissítés a hajamnak, befújom a töveket ezzel, majd pár perc után átdörzsölöm a hajam egy törölközővel, hogy a fehér port eltávolítsam a hajamból. Egy laza átfésülés után a hajam szinte olyan, mintha frissen mostam volna.
Nálam ez a kedvenc, így ezt is újravásároltam már.

Smink és köröm

Maybelline Master Precise filces tus

Mindig nagyon büszke vagyok, amikor egy igazi sminktermék is ide kerül, pedig hát nem nagy kunszt számomra egy szemtust elhasználni, hisz majdnem minden nap alkalmazom a sminkemhez. Általában egy vékony vonalat húzok a felső szempillatövembe, egyfajta szempillasűrítésként, így számomra lényeges, hogy igazán vékony vonalat tudjak vele húzni. Sokáig kitartott, bár a végén már csak akkor tűnt fel, hogy mennyire nem fekete már a színe, amikor megérkezett az új tusom.
Amire én használtam arra jó volt, szerettem. Sajnos farkincát ezzel sem tudtam tartósan rajzolni, mivel a szemem sarka azonnal könnyezik, ha odafestek valamit, de ez nem a termék hibája, hanem mondhatni az én „gyári hibám”.
Tehát szerettem, de filces tus tekintetében nem vagyok egy hűséges típus: a szembe jövő, szimpatikus terméket vásárolom meg, így történt ez most is.


Essence szemöldökceruza

Alig látszik a maradványa, de ott van! :)
Nem használok minden nap szemöldökceruzát, mert a kozmetikusom szerint nem tesz jót a szemöldöknek. A folyamatos rajzolgatás során ugyanis folyamatosan húzogatjuk a szemöldökszálakat, így azok kihullhatnak. Úgy véltem, igaza lehet, mivel érzékelhetően ritkult egy időben a szemöldököm, így áttértem a porra és inkább azt használom napi szinten. Viszont amikor gyors megoldás kell vagy utazom, könnyebb a szemöldökceruzát előkapni vagy utaztatni. Így időnként, de használtam szemöldökceruzát is. A végén már túl keménynek éreztem ezt a ceruzát, így bár a színe jó volt, végül mégsem ezt vásároltam újra, hanem kipróbáltam a Rival de Loop szemöldökceruzáját.


Catrice Beautifying Lip Smoother

Bár ez volt a kapható legsötétebb szín, időnként vágytam volna egy kissé határozottabb színre. Szerettem, de az utóbbi időben már úgy éreztem, nem túl friss az applikátor, így olvasva mások negatív véleményét, nem mertem tovább használni (sajnos nagyon érzékenyek az ajkaim is...)
Így bár nem fogyott ki teljesen, kidobásra ítéltem és nem is fogom újravásárolni (rengeteg szájfényem van).

Isana mandulás körömlakklemosó

Ebből is elfogy nálam havonta egy flakon, amennyit lakkozok, nem csoda :)
Bár az Emberem vitatkozna, szerintem ez kevésbé büdös, mint a többi körömlakklemosó, viszont a benne lévő aceton miatt nagyon hatékony. Az aceton azonban cseppet sem bántja a géllakkot a körmeimen, nem kezdi ki, így bátran használhatom ezt a terméket. Mindemellett nem is érzem, hogy szárítaná a körmeimet, bár tény, hogy próbálom kellőképp ápolni a körmeimet és a körömágybőröm, hogy ne viselje meg a gyakori lakkozás őket.
Szeretem, ezt is folyamatosan újravásárolom.


Ti mit fogyasztottatok el augusztusban?

Szégyenpadon augusztusban



Az elfogyottas bejegyzés írása közben felmerült bennem, hogy nem túl hasznos abból a szempontból, hogy jórészt a kedvencek szerepelnek benne, amelyekből 1-2 havonta elfogy egy adag. Azonban azok a termékek, amelyeket nagyon nem szeretek, nem is fogynak el nálam, így természetesen kimaradnak. Általában nem szeretek pocsékolni, így amit csak lehet, elhasználok, gyakran adok még egy-két esélyt egy-egy terméknek, de ha valamit nagyon nem szeretek, nem erőltetem a dolgot, inkább odaadom valakinek, aki elhasználja (kidobni nem szeretek semmit). 
Ezért úgy döntöttem, hogy amennyiben a hó végén eszembe jut néhány ilyen termék, akkor egy külön bejegyzésben megemlítem őket. Lássuk, mik kerültek augusztusban szégyenpadra.






Oriflame Silk Sun Glow önbarnító testápoló

Ő az első, mivel gyakorlatilag miatta indítottam ezt a bejegyzés-sorozatot. Több esélyt is kapott: félretettem, hogy utálom, majd amikor nyár végén már minden önbarnítóm elfogyott, de még mindig meleg volt és rövidnadrágos idő, gondoltam nem veszek újat, csak elhasználom ezt… Majd nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem véletlenül tettem én ezt félre már kétszer. 
Csillámtengerrel teletömött, testápolónak csúfolt valami, ami csak ragad, kellemetlen érzetet hagy maga után, de barnaságot vagy hidratáltságot cseppet sem. Illatosított, de minek (na jó, ez elég szubjektív, de nekem nem tetszik ez az illat), szóval az a szomorú helyzet, hogy nem találok benne semmi pozitívumot. A használata után másnap a bőröm nem lesz barnább, mint volt, viszont cserébe rettentően szomjazik egy normális hidratáló után. A csillámok a bőrön nem igazán kivehetőek. Kivéve, ha hozzáérünk például egy egyszínű fekete (vagy akár fehér) anyaghoz, no mert akkor azonnal előkerül az összes csillám és összemaszatolja a ruhát…
Nem szeretem, nagyon nem… Ma már abban is biztos vagyok, hogy több esélyt nem fog kapni. Viszem magammal a következő bloggertalira (ugye lesz ilyen, csajok?!), hátha valaki jobban fogja szeretni, mint én. 



Balea Silber-Glanz hamvasító sampon

Az úgy kezdődött, hogy kipróbáltam a Balea hajvilágosító spray-ét nyáron aminek következtében úgy láttam, hogy elvesztette azt a szép hamvas színét, mint amilyen előtte volt. Nem hatalmas a változás, csak kicsit világosabb a színe, mint amikor a nap kiszívja, illetve mintha picit sárgásabb lenne, mint volt. 
Amikor olvastam erről a samponról, gondoltam szuper lesz, megmosom egyszer kétszer ezzel a hajam és helló ismét hamvasság. Nos, sejthetitek, nem így történt. Maga a sampon jól tisztít, erre nem lehet panasz, ám azért szerepel itt, mert a legfontosabbat nem teljesíti, egy cseppet sem hamvasított semmit a hajamon. Nem ítélkezek elhamarkodottan, elhasználtam az egész flakont, de semmi színbéli változást nem vettem észre. 
Elnézve a Krémmániás véleményeket, nem vagyok egyedül a csalódottságommal. Aki hamvas hajat szeretne, használjon inkább Florillumot, sokkal hatékonyabb (én is ezt fogom tenni).


Volt valamilyen csalódásotok az elmúlt időszakban?

Hello Autumn TAG



Talán már tavaly is kitöltöttem hasonlót, de úgy érzem, ismét itt az idő egy ilyen bejegyzésnek. Tudni kell rólam, hogy imádom a nyarat, de augusztus második felében már általában elkap az őszi hangulat és egyre jobban vágyódom utána. Nem volt ez másképp idén sem, augusztus 20-a körül már elkezdtem őszi képeket nézegetni, inspirálódni, őszi bakancslistát írni és sütőtök után vágyódni… Nem meglepő, hiszen én magam is őszi születésű vagyok. 
Arabellánál láttam ezt a kérdéssort, és mivel volt néhány szabad percem, gyorsan kitöltöttem én is.



1. Mit szeretsz a legjobban az őszben?
A színeket! Nincs is szebb annál, amikor a korábban zöld erdők lombkoronái sárga, vörös és bíbor színekbe borulnak. Igazi orgia ez a szememnek :) Az évszakok közül az ősz színei állnak hozzám a legközelebb, a természet színeit szívesen látom viszont az otthonomban, a ruháimon, a körmeimen és a sminkekben is.

2. Mit szeretsz a legkevésbé az őszben? 
A ködöt és a szelet. Azt nem bánom, ha hűvösebbre fordul az idő a nyári hőség után, a párkányon kopogó eső hangulatát is szeretem, de a nyálkás-ködös időt, de főleg a szelet nem szeretem.


3. Melyik a kedvenc ruhadarabod az évszakban?
Bár általában csak ősz végén kerülnek elő, de a kedvenc ruhadarabom a csinos csizmák. A hideg ellenére is gyakran hordok szoknyákat és már most várom, hogy újra elővehessem a szekrényből a csinos piros csizmámat.




4. Mi az, amit mindig veszel ősszel?
Nem meglepő módon körömlakkot :) Bár nem fogyott el még az előző őszi kedvenc sem, de amint őszre fordul az idő, újra késztetést érzek néhány csodaszép őszi szín beszerzésére.




5. Melyik az az esemény/alkalom, amit a legjobban vársz idén ősszel?
Az őrségi tökfesztivált! Tavaly nem jutottunk el ide, de idén már korán felírtam a naptáramba, hogy erre én bizony elmegyek. Nagyon szeretem a színes dísztököket, számos darab díszíti ilyenkor a lakásunkat.




6. Mutass egy sminkterméket, ami bár nyárias, de nem mondasz le róla az ősz beköszöntével sem!
Azt hiszem én is a bronzosítóra szavazok! Télen ugyan már ritkán kerül elő, de az ősz elején még szívesen nyúlok a bronzosítóm után, bár már sokkal finomabban adagolva, mint nyáron…




7. Mutasd meg sminktermékekkel, melyek a kedvenc színeid az évszakban!
Semmi extra, a szokásos őszi színek: mély burgundi, bordó színek a körmökre és a szememre, illetve a orcákra. Ilyenkor kerül elő leggyakrabban a Sleek Vintage Romance palettája és őszies színű pirosítói (Pomegranate és Antique), az Avon Russett színű pirosítója illetve a Maybelline Color Tattoo Metallic Pomegranate és az Oriflame Bronzed Burgundy krémes szemfestéke.

8. Inkább szemhangsúlyos vagy inkább szájhangsúlyos sminkeket kedvelsz ebben az évszakban?
Képeken ugyan tetszenek a sötétre festett, szájhangsúlyos sminkek, de magamon nem szoktam meg, így nagyon idegenül hatnak rajtam. Így maradnak a szemhangsúlyos sminkek a szépséges bogyós színekkel.

9. Milyen illatokat szeretsz ősszel?
A hidegebb évszakokban jöhetnek azok a viszonylag nehezebb illatok, amelyeket a melegebb időben nem tudok elviselni magamon. A túl fűszeres, nehéz illatokat egyáltalán nem szeretem, azok nem nekem valók. A kedvenc őszi-téli illatom az Avon Little Black Dress parfümje, évek óta azt használom ebben az időszakban.




10. Melyik a kedvenc forró italod?
A kedvenc forró italom a gyümölcstea, télen-nyáron bőségesen fogyasztom. Csak gyümölcsteát iszom, fekete tea már szóba sem jöhet, a gyümölcsök közül is a bogyósakat részesítem előnyben: az abszolút favorit a fekete ribizli, de jöhetnek az erdei gyümölcsök és egyéb piros bogyók is. 
Télen gyakran készül nálunk forró csoki, meleg kakaó is. Ráérős estéken vagy vasárnap reggeleken megadjuk a módját, kerül bele egy kis mogyorókrém, a tetejére pedig tejszínhab, csokireszelék és fahéj is. Nyammm…
11. Melyik a kedvenc őszi ételed?
A sütőtök! Érdekes, hogy évekig egyáltalán nem ettem meg, aztán szép lassan felengedett az ellenkezés: először a színét csodáltam, bár meg nem kóstoltam, majd elkezdett tetszeni az illata, néhány éve pedig már meg is eszem. Tavaly felfedeztem Niki sütőtökös muffin receptjét és szinte nagyüzemben készítettem az illatos édességeket. Az őszre hangolódás idén azzal indult, hogy nagyon ettem volna egy kis sütőtökös muffint, és szerencsémre találtam a hűtőben egy kis adag lefagyasztott sütőtököt, így nálam idén már készült is belőle :)



Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Pinterest


+1 Hordasz úgy sálat, hogy bent is magadon hagyod?
Ritkán, de előfordul. Régebben el nem tudtam volna képzelni, de mostanában rákaptam a szép színes sálakra, kendőkre, amit nyilván nem feltétlenül veszek le, inkább magamon hagyom, de csak akkor, ha nem túl vastag.


Ha van kedvetek, válaszoljátok meg Ti is a kérdéseket!

Koreai mánia: C-vitaminos szérum és hámlasztó



Az utóbbi években nagy divat lett koreai termékeket használni. Ma már nemcsak a koreai BB krémek használata elterjedt, de egyre többen építik be rutinjukba a koreaiak más termékeit is. Egy korábbi fiaskó miatt kissé bizalmatlan voltam a távoli termékekkel, így nem igazán mertem újdonságokat kipróbálni egy ideig. Bár tény, hogy sosem voltam úttörő típus, amikor már számos pozitív véleményt hallok egy termékről, csak akkor rendelem meg én is.
Szeretem Viki felfedezéseit, mert nagyon képben van a koreai kozmetikumokkal kapcsolatban, nála olvastam a mai bejegyzésem két szereplőjéről is, majd hosszas agyalás után én is megrendeltem őket és cseppet sem bántam meg.





Mint rengetegszer leírtam, nagyon szeretem a Paula’s Choice termékeit, azonban néha igazán jól esik a pénztárcámnak hasonlóan jó minőségű, ám jóval olcsóbb árú termékekkel helyettesíteni őket. Az arcápolási rutinom két fontos tagja a reggelente használt C vitaminos szérum, valamint az esténként előkerülő BHA hámlasztó – ezeket szeretném most bemutatni.



Pure Vitamin C 21,5% Advanced Serum


A termék előző (20%-os) változatát használtam egy rövid ideig, de a benne lévő alkohol szárította a bőröm, így hamar túladtam rajta. Így csak akkor rendeltem meg ezt, amikor több helyen is azt olvastam, hogy ebben nemcsak hogy picivel több C-vitamin van, de kihagyták belőle a szárító összetevőt.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én általában a több jobb elvet vallom: a 21,5%-os C-vitamin tuti jobb, mint a 15%-os :) No persze ez nem feltétlenül van így! A nagyon érzékeny bőrűeket esetleg csípheti-csipkedheti ez a szérum. Eleinte bizony az én bőröm is megérezte ezt a magas koncentrációt. Ezért először csak minden másnap használtam, majd mivel néhány alkalom után már semmilyen érzés nem kísérte a felvitelt, elkezdtem naponta használni és már semmi gondom nincs vele.

A profi arcápolási rutin fontos eleme az antioxidáns szérum, mint például a C-vitamin is, amelynek folthalványító hatása is van, ezért pigment- vagy pattanás utáni foltokkal rendelkezők is előszeretettel alkalmazzák. Nekem ilyesmim szerencsére már nincs, így nem tudok beszámolni folthalványító hatásáról. Az én fő problémám jelenleg a rosacea, a bőröregedés – az antioxidáns szérumoknak főként ez utóbbi elleni harcban van szerepe, ám ennek eredményét nem lehet 2 hónap után látni. Én főleg a ráncmegelőző hatás miatt használom, mivel a C vitamin serkenti a kollagéntermelést illetve UV védő hatása van, emiatt reggelente használom a fényvédő előtt (bár én csak fizikai fényvédőt használok, de akkor is). 

A szérum egy barna színű üvegben, papírdobozba csomagolva érkezik. Az adagoló pipetta a papírdobozban várja, hogy üzembe helyezzük: a folyadékot eredetileg takaró kupak helyett használható a pipettás kupak. Ennek köszönhetően könnyedén adagolható a szérum: én a tenyerembe szoktam cseppenteni egy keveset a reggeli arctisztítás után, majd beledolgozom a bőrömbe.

A folyadék maga áttetsző, halvány sárga beütéssel, illatmentes, kellemes állagú folyadék. Híg, de enyhén zselés állaga van, aminek köszönhetően könnyen felvihető az arcbőrre, nem szökik ki könnyedén az ujjaim között. Ha a kelleténél picit többet viszek fel belőle, akkor kellemetlen, ragacsos érzést hagy maga után, de megfelelő mennyiség használatakor ezt egyáltalán nem érzem. Nem szárít, de azt sem érzem, hogy hidratálná a bőröm: ugyanúgy elkél a hidratálókrém fölé, mint amikor nem használom. Mivel hűtőben kell tárolni, kellemesen hűsíti a bőröm reggelente (ami nyáron nagyon kellemes volt).


Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia


Összetevők tekintetében nem rossz a termék: nincs benne természetesen szárító alkohol, sem illatanyag vagy illóolaj. Az alapja homoktövisvíz, melynek Paula Begoun szerint antioxidáns hatása van. Az összetevő lista második helyén áll a C vitamin ami szuper, sőt, Ildi bemérette, a pH-ja is a megfelelő szinten van, így valóban hatékony. Ezen felül van benne vízmegkötő hyaluronsav és panthenol, illetve gyulladáscsökkentő allantoin. Én személy szerint jobban örülnék, ha tettek volna bele E-vitamint és ferulic savat is, mivel ezek erősítik az antioxidáns hatóanyagok hatását. Persze így is szuper ez a szérum, de kicsit telhetetlen vagyok :)

Összességében tehát szeretem, szuper, hisz nagyon jó áron kapható (jelenleg 25$-ért kapható a 30 ml-nyi szérum), de nem tökéletes. Ennél jobban akkor szeretném, ha tennének bele még legalább E-vitamint is, de valószínűleg így is sokáig megmaradok ennél.





COSRX BHA Blackhead Power Liquid


Az én bőrtípusomra a BHA (beta-hidroxy-acid), azaz zsírban oldódó hámlasztó az ideális, mivel cseppet sem irritál, inkább nyugtatja az érzékeny bőröm, miközben persze ez is segít eltávolítani az elhalt hámsejteket. Mivel bőrradírt már régóta nem használok (és az érzékeny bőrömre kifejezetten tiltott is), a kémiai hámlasztók rendszeres használata elengedhetetlen a puha és tiszta bőr fenntartásában.
Korábban a PC hámlasztóit használtam, ám a BHA hámlasztókat nem éreztem olyan hatékonynak, mint korábban az AHA hámlasztót (az aztán tényleg felfrissítette a bőröm!), így kíváncsi lettem, milyen lehet egy erősebb BHA hámlasztó. Picit tartottam ugyan tőle, hogy a 4%-os erősségű hámlasztó nem túl erős-e az én bőrömre, de kiderült, hogy a félelmem alaptalan. Ez a termék ugyanis nem a szokásos szalicilsavat tartalmazza, hanem un. betaine salicylate-t, ami egy jóval gyengédebb hámlasztó, így cseppet sem érzem erősebbnek a megszokott 2%-os hámlasztónál.

Az állaga ennek a hámlasztónak szuper: nem túl híg, inkább zselés állaga van, aminek köszönhetően nem folyik ki könnyedén a tenyeremből. Pumpás kiszerelése van, ami jó, kontrollálni tudom a felhasznált mennyiséget, viszont a flakon átlátszó, ami az antioxidáns hatóanyagok szempontjából nem ideális, így én a papírdobozában tartom, hogy ne érje napfény (amikor este kiveszem a papírdobozból, akkor pedig már nem süt a nap).
Mivel már régóta hámlasztok kémiai hámlasztóval, nem vettem észre különbséget a bőröm állapotában, mióta ezt használom, inkább úgy mondanám, hogy továbbra is puha és selymes. Pattanásaim nincsenek, a mitesszerek nagyságán érdemben nem változtatott sokat (csak az orromon vannak, ezeken nem változtatott, bár tény,  hogy azok sem túl feltűnőek), a rosaceás foltom sem rosszabbodott az utóbbi hetekben (sőt, szinte nem is látszik, én is inkább csak emlékszem rá, hogy hol volt, de nem tudom, hogy ezt csak ennek a terméknek köszönhetem-e  vagy a teljes rutinnak). Ez számomra azt jelenti, hogy a hatása felér a korábban használt PC hámlasztóéval. Sőt, gyakrabban is tudom használni, mint a PC-t, nem irritálja a bőröm, nem is szárított. 

Image may be NSFW.
Clik here to view.
forrás: Krémmánia

Az alapja ennek sem sima víz, hanem fehér fűz kérgéből készült kivonat, melynek gyulladáscsökkentő hatása van. A hámlasztó a harmadik összetevő (Betaine Salicylate), melyet főként koreai kozmetikumokban találunk, mivel a szalicilsav nem engedélyezett az ottani kozmetikumokban. Nagyon örülök annak is, hogy van benne gyulladáscsökkentő és folthalványító niacinamide illetve arginine, melynek antioxidáns és sebgyógyító hatása van.

Az ára is szuper, 15$-ba kerül (jelenleg) a 100 ml-es flakon, ami szerintem igazán remek ár érte!


Mindkettőt a WishTrend webáruházból rendeltem, a szállítással abszolút elégedett voltam. Érdemes a free shipping zónából rendelni (a fenti C vitaminos szérum jelenleg ingyen szállítással rendelhető), így nem kell szállítási költséget sem fizetnünk. Én egyszerre két C vitaminos szérumot és a BHA hámlasztót rendeltem és nem kellett vámot sem fizetnem, így főleg megérte.


Nektek mi a kedvenc szérumotok és hámlasztótok? Próbáltátok a fentieket?

Viewing all 458 articles
Browse latest View live