Quantcast
Channel: PAncsi pipereasztala
Viewing all articles
Browse latest Browse all 458

Hogyan növesztettem erős körmöket?

$
0
0


Már egy ideje tervezem, hogy írok arról, hogy sikerült lenöveszteni (egymás után kétszer is) a géllakkot a körmeimről. Meglepő, de még mindig a blog legolvasottabb bejegyzése ez az írásom, melyben arról írtam, hogy hogyan készítem el otthon a géllakkos körmeimet. Évekig viseltem színtelen géllakkot a körmeimen, majd egyszer csak meguntam és eldöntöttem, hogy szeretnék szép egészséges és hosszú saját körmöket.


meztelen körmök





A lenövesztés nem ment egyszerűen: az első próbálkozásom sikertelen volt, bár utólag nem vagyok benne biztos magam sem, hogy miért. Valószínűleg leginkább türelemnek voltam híján: úgy éreztem, hogy hosszú hónapokig növesztgettem le a körmeim és csak nem akartak szépek lenni. Így néhány hónap szomorkodás után újra felkentem a géllakkot a körmeimre.
Majd jött egy újabb fordulat és az évek óta viselt kockaformát mandulaformára reszeltem tavaly nyáron, a következő töltés idején pedig elgondolkodtam. Láttam egy videót, amelyben épp arról volt szó, hogy a kockaforma egy nem túl stabil körömforma, a lekerekített körmök erősebbek. Így gyorsan változtattam a terven és töltés helyett ismét lenövesztésbe kezdtem. Így elmondhatom, hogy nagyon profi vagyok lenövesztésben: egymás után kétszer is lenövesztettem a géllakkot a körmeimről egy éven belül :)

Mivel az előző próbálkozáshoz képest ez volt a legnagyobb változás, szentül hiszem, hogy a formaváltás fontos szerepet játszott a sikerben: bár így is előfordult, hogy letörött egy-egy körmöm, amikor a körömlemez legvékonyabb része elérte a körömágy végét, de jóval kevesebbszer, mint a korábbi próbálkozásomnál.
Bár időközben kipróbáltam a koporsóformát is, visszaváltottam a mandula formákra, mostanában ehhez a formához húz a szívem, a hossza viszont jóval kurtább, mint egy-két éve (most így érzem természetesen szépnek).

A köröm szempontjából az egyik legkíméletesebb eltávolítása a géllakknak a lenövesztés: nem kerül felszínre a megreszelt, elvékonyodott felület, nem érik extra mechanikai behatások a körmöt, csak növekednie kell. Az átlátszó géllakkal ez könnyen megvalósítható, hiszen nem feltűnő a körmökön, bármilyen színnel rá lehet lakkozni. Maga a lenövesztés igen hosszadalmas folyamat, így nagyon fontos a türelem! A köröm viszonylag lassan nő (némelyik ujjunkon főleg), így nincs meg a lenövesztés egy-két hónap alatt, a folyamat elején viszont még sokáig szépek a körmeink, hiszen a köröm vége még erős a géllakktól, a töve pedig már a saját körmünk. Ezt a felemás időszakot érdemes kihasználnunk arra, hogy már ekkor erősítjük a körmünket: a saját köröm meghálálja, a géllakkot pedig nem zavarja a körömerősítő.





Körömerősítés témában sajnos nem tudok semmi újat mondani, más blogokon már sokat emlegetett módszereket alkalmaztam én is: a köröm olajozását és körömerősítő körömlakkot.
Mivel majdnem minden nap lakkozom a körmöm, kézenfekvő, hogy a lakkozás részeként alkalmazzak körömerősítőt. Így alaplakként használom az Eveline Total action 8 az 1-ben körömerősítőjét egy rétegben. Erre kerülnek a színes rétegek, amelyek a lenövesztés során két funkciót is ellátnak: egyrészt díszítik a körmöt és eltakarják a lenövő géllakkot, másrészt pedig plusz tartást adnak a körömnek, ami jól jön a vékonyabb körömlemez számára. Amíg nem nőtt le teljesen a körmöm, sokszor éreztem lakk nélkül jóval gyengébbnek a körmeimet, nem is igazán szerettem körömlakk nélkül mászkálni (ha épp nem volt színekhez kedvem, akkor két réteget kentem fel a körömerősítőből).






Amikor csak tudtam, beiktattam a másik körömerősítő praktikát: az olajozást is. Anno Elenitől (és DJKatytól) hallottam erről a módszerről, melynek keretében természetes olajokkal erősítjük a körömlemezt. Erre a célra lehet használni olívaolajat, vagy akár üzletben kapható körömerősítő olajokat is. Nyilván a literes flakonban kapható olívaolaj a legolcsóbb alternatíva, de aki szeretne kifejezetten e célra készült terméket vásárolni, kipróbálhatja az Aromax körömápoló olaj termékét is (amit én egy „baleset” következtében szinte teljesen kiborítottam az asztalra, így többször nem vásároltam meg).
Jelenleg egy olajat használok erre a célra, mégpedig az arcápolásra vásárolt jojobaolajat. Általában munka után, ha elvégeztem a házimunkát, lemosom a körömlakkot, felkenek némi olajat a körmömre és nekiállok tornázni/lépcsőzőgépezni, így viszonylag hosszabb ideig van a körmeimen az ápoló olaj anélkül, hogy zavarnának az olajos körmök/ujjak.
Nekem felvitelre az ecsetes megoldás nagyon bevált: egy ilyen körömlakkos-ecsetes üvegcsébe töltöm át az olajat, így az applikáció is gyorsan megoldható (mindig kap kicsit a körömágyam is, hogy ő is ápolt és szép legyen).






A lenövesztés idején rendszeresen (azóta pedig kissé rendszertelenül) használtam beszívódó körömerősítőket is: ezek olyan folyadékok, amelyek a körömre kenve beszívódnak a körömlemezbe és belülről erősítik azt. Ebből is két fajtát használtam: az Avon Strong Results valamint az Oriflame The One Nail Growth körömerősítőjét. Előbbi egy átlátszó folyadék, amelyet teljesen beszív a köröm, utóbbi egy átlátszó zselé apró gömböcskékkel, amit nem tud teljesen beszívni a körmöm, de a nagy része ennek is eltűnik.






Az utolsó „fegyverem” körömerősítésre szintén nem egy eddig ismeretlen újdonság, hanem egy igenis ismert körömerősítő módszer, mégpedig a japán manikűr. Bár már más márkáknál is lehet kapni, az enyém viszonylag régi, a P. Shine japán manikűrje. Ugyan régebben is használtam, akkor nem éreztem olyan hatékonynak, most viszont minden egyes használat után ismét beleszeretek. Bár igen ritkán élem a napjaimat pucér körmökkel, szerintem ez a körömerősítés mellett arra is tökéletes, hogy a natúr körmöket még szebbnek mutassa. Ebben a bejegyzésbenírtam róla részletesen.
Nyilván sokat segítenek a fenti körömerősítők is, de szerintem az i-re a pontot ennek az alkalmazása teszi fel. Jelenleg úgy csinálom, hogy havonta egyszer dolgozom be a körmeimbe a méhviaszt, kéthetente pedig a fényes körömfelszínt adó talkumot. Ez utóbbit lehetne akár heti gyakorisággal is, ha valaki többször viseli csupaszon a körmét. A körömerősítésért a méhviasz felel, míg a talkum csodaszép fényt ad a körmeinknek. Ha ezt használom, utána egy-két napig nem lakkozom a körmöm, hanem csodálom, mert tényleg nagyon szép utána az összhatás. Az erősítő hatásának köszönhetően pedig jóval vastagabbak és ennek köszönhetően ellenállóbbak is a körmeim. Ráadásul amitől tartottam, az sem következett be: nem pattog le róla gyorsabban a körömlakk (akár 3-4 napig is fent marad, már ha van türelmem ezt kivárni). Nálam ugyanis a gyenge körmökről gyorsabban lepattog, mint az erős körmökről.



Mindezek hatására jelenleg teljesen elégedett vagyok a körmeimmel: akár „pucéran” (körömlakk nélkül) is szívesen mutatkozok velük, mert szépek, egészségesek.



Nektek van valamilyen titkos praktikátok körömerősítésre?

Viewing all articles
Browse latest Browse all 458