Igazán meglepett és jól esett, amikor a Rexona cég egyik munkatársa felkeresett és együttműködést ajánlott, melynek keretében felajánlották, hogy kipróbálhatom a legújabb, Maximum Protection elnevezésű dezodorukat.
Nagyon örültem, amikor a futár megérkezett a csomagommal, ami ráadásul meglepetést is tartogatott: nemcsak egy, hanem egyből három, különböző illatú dezodort kaptam, valamint egy szép fehér törölközőt és egy lila, merev falú neszesszer-szerűséget (bár még nem találtam ki, hogy mire fogom használni). Mivel már rég elfogyott minden bolti dezodorom, kíváncsian vártam, vajon milyen lesz ez a termék, egyből neki is álltam tesztelni.
Mivel az utóbbi időben a házi készítésű dezodorom használtam, változatosságot jelentett ez a típusú dezodor – régebben főleg stiftes dezodorokat preferáltam, mint ez is, számomra ezt a legkönnyebb adagolni és nem kell várni a száradással sem.
Három féle illatban kaptam, az üzletekben sem láttam más illatot:
Everyday Fresh
Clean Scent
Sensitive Dry
Az ajánlás szerint a megfelelő védelmet úgy alakítja ki a dezodor, ha az esti fürdés után alkalmazzuk. Én is így használtam, de a biztonság kedvéért (és megszokásból) azonban még reggel is kentem egy kicsit az illetékes területre. Több napon át árgus szemekkel figyeltem, hogy mi is történik hónalj-tájékon, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez bizony tényleg megakadályozza az izzadást!
Azt ugyan sajnálom, hogy a 40 fokos melegben nem volt lehetőségem kipróbálni, arról tehát nincs tapasztalatom, viszont 35 fokban tökéletesen működött, vagyis teljesen száraz maradt a hónaljam estére. Azon viszont elgondolkodtam, hogy vajon jó-e az, hogy teljes mértékben „bezárja” a távozni szándékozó méreganyagokat a dezodor…
A kapott három illat közül először a Clean Scent illattal próbálkoztam. Ez sajnos nekem nem vált be: no nem azért, mert akár csak egy kicsit is izzadtam volna alatta, erről szó sincs! Viszont olyan mértékben szárította a hónaljam a használat során, hogy nem mertem ujjatlan felsőt felvenni. Érdekes, hogy fürdés után ez a probléma megszűnt, viszont előtte igazán nem szép látványt nyújtott az érintett terület – mintha pikkelyesre száradt volna a bőr (pedig nem). Szerencsére miután abbahagytam a használatát, el is múlt a dolog, nem lett tartós egyáltalán.
Ezután a Sensitive Dry elnevezésű dezodort használtam, ami már tökéletesen megfelelt számomra. Finom, púderes illatú dezodor, mely egyáltalán nem bántotta a bőröm, nem szárította úgy, mint az előző. Számomra nagyon furcsa, hogy az érzékeny bőrre való dezodornak is ilyen erős illata van – ez nem biztos, hogy mindenkinek kedvező, bár engem nem zavart (viszont nagyon szokatlan volt, hogy este lefekvéskor ilyen erősen illatozott a hónaljam, még ha az illat maga tetszett is). Ezzel a dezodorral már tökéletesen meg voltam elégedve, a bőröm nem bántotta, az izzadást – ígéretéhez híven – tökéletesen megakadályozta. Az adagolásra azonban nem árt figyelni: nem testápoló ez, hogy vastagon kenjük, elég egy vékony krémes réteg a bőrre, már megakadályozza az izzadást és nem gyűrődik a hajlatokba a dezodor.

Sajnos a ruhát mindegyik változata megfogja, mint általában a krémdezodorok, így igen óvatosan kell öltözni (én reggel akkor kenek fel egy plusz vékony réteget, ha az aznapi ruha már rajtam van, így nem maszatolom össze a ruhám).
Az adagolása roppant egyszerű: a flakon alján van egy kis gomb, amit elfordítva-tekerve a tetején lévő lyukacskákon jön ki a krémdezodor.
Összességében tehát elmondhatom, hogy az ígéretét tökéletesen megtartja ez a dezodor, az izzadást egy meleg nyári napon is teljes mértékben meggátolja. Számomra az érzékeny változat vált be, a másik nagyon szárította a hónaljam vékony, érzékeny bőrét. Ennek viszonylag erős, de kellemes púderes illata van.
Ami szerintem hátrány, hogy az alumíniumsó a második helyen szerepel az összetevők között – nyilvánvalóan ennek köszönheti ezt az igen hatékony izzadásgátló hatást. Valamit valamiért – enélkül nyilván nem lenne ilyen hatékony ez a dezodor. Kicsit zavaró az is, hogy megfogja a ruhákat is, de szerencsére nem tartósan, a fehér folt mosás után eltűnik.
Akinek tehát komoly harcai vannak az izzadással, szerintem érdemes kipróbálnia ezeket a dezodorokat, őt valószínűleg nem fogja zavarni az összetétele.
Aki viszont az alumíniumsó ellen tette le a voksát, annak nem ajánlom.
Én azt hiszem, hogy az arany középúton maradok: nem fogom folyamatosan használni, mert nem akarom a méreganyagok távozását teljes mértékben megakadályozni – például sportolás során eszembe sem jutna ezt a dezodort használni, hiszen pont az a cél, hogy megizzadjak. Viszont amikor olyan helyre, eseményre megyek, amikor fontos, hogy ne legyek kicsit sem izzadt, akkor be fogom vetni ezt a dezodort! No és persze be kell, hogy valljam: néha jól esik a saját készítésű, zsírosabb dezodor után egy szokásos állagút használni.
A dezodor harmadik, Everyday Fresh illatáról nem véletlenül nem írtam, mivel azt nem is bontottam ki. Ennek oka, hogy az az ötletem támadt, ezt a dezodort odaadom kipróbálásra egy kedves (feliratkozott) olvasómnak. Ha érdekelne, és szeretnéd kipróbálni ezt a dezodort, kérlek írj levelet az elérhetőségeiddel (és hogy milyen néven követsz) a blog e-mail címére 2013. augusztus 31-ig! (Több jelentkező esetén kisorsolom!)
Próbáltátok ezt a dezodort? Hogy tetszik? Mi a kedvenc dezodorotok?