Quantcast
Channel: PAncsi pipereasztala
Viewing all articles
Browse latest Browse all 458

Elfogyasztottam januárban

$
0
0


Lássuk hát az idei év első ilyen bejegyzését. Korábban erősen elgondolkodtam azon, hogy szükség van-e erre a bejegyzésre, olvasgatjátok-e. Több visszajelzés is érkezett, hogy igen, ráadásul amikor az egyik "kolléganő" ugyanezt kérdezte a közösségi oldalon, akkor én magam is azt írtam neki, hogy az ide írt vélemények tűnnek számomra a legőszintébbnek. Egy-egy teszt általában csupán néhány hetes használat után íródik meg, akár változhat is később. Ilyenkor viszont már igazán kiforrott véleményünk van az elfogyasztott termékről. Nos ezeket a véleményeket olvashatjátok most. 


havas effekt, ha már odakint is zuhog a hó :)








Arc

Balea 3 in 1 arctisztító kendő
Azt hiszem ez volt az utolsó elhasznált csomagom ebből a termékből. Nagyon kedvesek voltatok, már a legutóbbi bejegyzésben is ajánlottatok helyette más törlőkendőket, de mivel addigra már megvásároltam ezt, kidobni pedig nem szeretek semmit, ezért elhasználgattam ezt. Azonban megint úgy indult a dolog, hogy a felső kendők nagyon-nagyon nem voltak nedvesek, a végére vagy megszoktam őket, vagy az alján kissé nedvesebbek a kendők, tény, hogy jobb volt a helyzet. Azonban az ítélet már korábban megszületett, vettem helyette egy KM-n dicsért babatörlőkendőt.

Rival de Loop sminklemosó balzsam
Készült már róla bejegyzés is, nagyon megszerettem a Rossmann polcain felfedezett, szép összetevőjű sminklemosót. Általában úgy használom, hogy a nedves arctisztító kendővel áttörlöm az arcom illetve a szemem környékét, majd ezután teszek a kendőre ebből a sminklemosóból és letörlöm a maradék sminket (majd jöhet a micellás víz, ami után igazán tiszta lesz a bőröm). 
Nagyon bevált ez a kis cucc, a minap, amikor akciós volt, vettem belőle kettőt is, így az utánpótlásról már jó előre gondoskodtam :)

Gyógyszertári mosdókenőcs
A fentiek után talán felmerülhet a kérdés, hogy no de akkor miért van erre szükség? 
Nos leginkább azért, mert szerintem a tiszta bőrhöz elengedhetetlen az arctisztító is, nemcsak a sminklemosóra van szükség. Sőt, nálam a sminklemosás és az arctisztítás között általában eltelik néhány óra, mivel munka után hazaérve lemosom a sminkem, teszek rá egy pici hidratálót vagy aloe vera gélt, majd teszek-veszek otthon, tornázok (ergo megizzadok) és mindezek után úgy érzem, az esti arcápolás előtt igenis szükségem van egy arctisztítóra.
Ezt az eredetileg babfürdetésre használt terméket még bőrgyógyász javaslatára vásároltam és évek óta használom és szeretem. Hatékonyan tisztítja az arcot akkor is, amikor a fenti sminklemosós rész kimarad (mert például későn érek haza és mielőbb sietnék az ágyba) és neki kell a sminket is eltávolítani.
Mint mondtam, évek óta kitartok mellette, ilyen áron ilyen kíméletes és hatékony arctisztítót nem találtam, a bőröm imádja, így természetesen ezt is újraveszem (általában ezt is kettesével, a tartalék a hűtőben pihen). 

Mad Hippie C-vitamin szérum
Egy alapos arcápoló rutin nem létezik antioxidáns szérum nélkül. Nálam az antioxidáns szérum reggel kapott helyet és még akkoriban épült be a C-vitaminos szérum a rutinomba, amikor volt néhány pigmentfoltom. Fontos, hogy könnyen beszívódó legyen a szérumom (ne szilikon alapú, mert az az én bőrömbe nem nagyon akar beszívódni), ne szárítsa és ne irritálja a bőröm, ám a lehető legmagasabb C-vitamin tartalma legyen, és lehetőleg legyen benne még némi nyalánkság, úgy mint ferulic sav és hyaluron sav. Nos, ezt mind megtaláltam ebben a szérumban! Tavaly nyáron rendeltem és nagyon bevált, napi egyszeri használat mellett kb 4-5 hónapig tartott ki, de hozzá kell tennem, hogy én viszonylag nagy mennyiséget használtam belőle, mert a bőröm nyelte, mint kacsa a nokedlit. 
A hosszú távú hatásáról nem tudok nyilatkozni, de az tény, hogy a bőröm puha és rugalmas (bár ezt nyilván a teljes arcápoló rutinomnak köszönheti, nem ennek az egy terméknek), nem olyan vízhiányos már, mint régebben volt. Nem hagy maga után semmilyen filmréteget, amit külön szeretek benne, utána 5-10 perccel később hidratálok (ahogy reggelente időm engedi), de ha hétvégén kicsit ki is tolódik ez az idő, akkor is érezhetően hidratálja a bőröm (ami nálam nagy szó, hogy nem kell pár perc múlva a hidratálóért mennem, mert annyira húzódna a bőröm).
Szuper cucc, imádom, azt hiszem csak a PC C-vitamin Boosterért cserélném le, de az sajnos sokkal drágább ennél és csak E-bayről rendelhető, úgyhogy maradok ennél, már meg is érkezett az utánpótlás. 

Paula’s Choice Skin Recovery Hydrating Treatment mask
Ezt a kencét én nem maszkként, hanem éjszakai arckrémként használom (Isten ments, hogy ezt a drága kencét vízzel eltávolítsam a bőrömről!), tehát fent hagyom estére. Nagyon jól hidratál, sűrű, tömör állagú kence, tehát nem kell belőle sok, ráadásul igazán nagy, gazdaságos kiszerelés (a nappali krémhez viszonyítva). 
Szuper kence, és egy kis kihagyás után rá kellett jönnöm, hogy az én arcbőröm számára a PC termékek az igaziak. Kicsit sajnálom, hogy januárban alaposan megdrágultak a PC termékek, de inkább máson spórolom meg az árukat, ezt már újra is vásároltam (érdemes figyelni és kihasználni a havi akciókat náluk).

Paula’s Choice Resist Super Antioxidant szérum
Még tavaly rendeltem 2 kis deluxe mintát ebből a szérumból, mert láttam, hogy fogyóban van a bevált szérumom, és hogy az utánpótlás megérkezéséig se legyek szérum nélkül. Régebben is próbálkoztam már ezzel a szérummal, de nem alakult ki hosszú távú szerelem közöttünk. Mivel annyi dicsérő szót olvastam róla, gondoltam teszek még egy próbát vele, ha annyi ember szereti, csak jó lesz nekem is!
Nos, egyszerűen nem tudok megbarátkozni az állagával: a szilikon alapú szérum érzésre olyan, mintha folyékony műanyagot próbálnék beledolgozni a bőrömbe. Félreértés ne essék, nem vagyok szilikon ellenes, lehet a szérumban egy kicsi szilikon, de csak a vízbázis mellett (a kombinált bőrre készült víz alapú szérum például nagyon jól működik a bőrömön). Így viszont nem szívja be rendesen a bőröm, csak fénylik és csillag a képemen, holott az én bőröm aztán tényleg minden hidratálót nagyon gyorsan magába szippant. Nos, úgy próbáltam trükközni vele, hogy az Innisfree szérumommal hígítottam rajta és így vittem fel a bőrömre. Egy fokkal jobb volt a helyzet, még mindig fénylik tőle a bőröm, de legalább beissza.
Még van belőle egy minta, azt is elhasználom majd, de ezek után több próbát biztosan nem teszek vele, beletörődöm abba, hogy a szilikon alapú szérumok nem nekem valók és kész.

Innisfree Essence Soybean szérum
Ez tipikusan az a termék, amit csak azért rendeltem meg, mert Ildi emlegette :D A rutinom egész jól kialakult már, lényegi változtatásra nincs benne szükség, de néha egy-egy kis cukiságnak nem tudok ellenállni. Nos, erre a termékre semmi szükségem, de olyan jól hangzott a leírás, hogy úgy éreztem, ezt nekem is ki kell próbálnom, így rendeltem belőle tavaly, majd amikor fogyóban volt, rendeltem megint…
Nos, nem rossz, hidratálja a bőröm, de túl sok extrát azt hiszem nem ad a rutinomhoz (amellett, hogy jól néz ki a fürdőszobapolcon a cuki kis flakonka). Az utóbbi hetekben viszont nagy hasznát vettem, mivel ezzel higítottam fel a PC szilikonos antioxidáns szérumát, hogy be tudja szippantani a bőröm. Van még belőle néhány flakonnal, így találkoztok még vele a későbbiekben (egy csomagban 5 kis flakon volt), de hogy megrendelem-e újra, ha mind elfogy, az kérdéses.

Widmer Pigmanorm kenőcs
Ezt a kencét is méltattam már egy önálló bejegyzésben. Neki köszönhetem, hogy eltűntek a pigmentfoltjaim, szinte néhány használat után. Utána már csupán néhány képzeletbeli pigmentfoltot kenegettem vele - azokat nem tüntette el :D
Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki pigmentfoltokkal küzd, mert hatékony és szuper kence. Bízom benne, hogy nekem már nem kell többé használnom, de ha mégis, biztosan ezt fogom újravásárolni.

Gyógyszertári C-E vitaminos hidratáló emulzió
Anyukámtól kaptam, amikor elkezdtek fogyni a PC krémeim (és megláttam az új árakat) és gondolkodtam, hogy többször kellene használni ismét gyógyszertári arckrémet. Sajnos az emulzió hidratáló ereje az arcomon édes-kevés volt, így végül inkább csak a nyakamra-dekoltázsomra használtam el (ott elég volt). Nem volt rossz, de nem érzem úgy, hogy nekem erre a későbbiekben is szükségem lesz…

JimJams Pórustisztító tapasz
A rendszeres BHA hámlasztó használat mellett erre akár semmi szükség nem lenne, de az orromon csak akad néhány kósza mitesszer. Sokkal jobb a helyzet, amióta az új hámlasztót használom, de mivel a tökéletességre törekszem (no meg mert jól esik ezzel foglalatoskodni), elhasználgattam belőle 3 darabot az utóbbi időben.
Ha nincs is tele mitesszerekkel (szerencsére), de látni rajta, hogy hatékonyan kihúz nem egyet, így ha nem is túl gyakran, de fogok még ilyet használni. 

Avon ajakápoló
No őt kifejezetten utáltam! Már régóta kallódott a szájkencés dobozomban, de nem használtam, mert egyrészt nem is ápol rendesen, másrészt pedig fura hullaszájszíne van, amit én nem kifejezetten szeretek magamon...
Hogy ne kelljen kidobnom, de többé ne is őrizgessem, elkezdtem itthon elhasználni, főleg akkor, amikor egyedül vagyok itthon. Mivel viszonylag sok kell belőle, hogy ne legyenek szárazak az ajkaim, végül viszonylag rövid idő után elfogyott. Soha többé nem fogok belőle rendelni, bár fogalmam sincs, hogy kapható-e még egyáltalán. 




Test

Babydream Extra Sensitive babafürdető és sampon
Amikor nem volt kapható a Babylove hasonló terméke, bevásároltam ebből, és milyen jól tettem! Nagyon tetszik az átlátszó, tiszta állaga, a habzása, az illatmentessége, az összetevői – szóval az egész. Szuper termék, amit elsősorban tusfürdőként illetve intim mosakodáshoz használtam és nagyon bevált.
Csupán a kifogyás előtt jutott eszembe, hogy kipróbáljam samponként is, így arról még nincs hosszú távú véleményem, de elsőre nagyon tetszik abban a szerepben is, így mindenképpen veszek még belőle, hogy hosszabban tudjam tesztelni samponként.

Foot Works lágyító bőrradír
Ez már igen régóta ott lapult a fürdőszobában: lusta voltam lábradírozásra használni (pontosabban nem lusta, de mindig fürdés után jutott eszembe), így elhasználtam a kezemre. A radírozó szemcséi elég élesek, erősek, ezért óvatosan kell használni, de érezhetően felfrissítette a bőröm, nagyon jó érzés volt utána bekrémezni.
A kémiai hámlasztókat meghagyom az arcomnak, a kezemre jó ez is, így biztosan újra fogom még vásárolni. 

Foot Works sarokpuhító krém
A Foot Works családot nagyon szeretem, szerintem szuper bőrápolókat lehet itt találni. Bár a következő elfogyott termék miatt már nemcsak kizárólag őket használom lábápolásra, azért még mindig kiemelkedő szerepet töltenek be a mindennapjaimban (oh, mily megható). A sarokpuhítót is gyakran megvásárolom, de nemcsak a sarkamra, az egész lábfejem ezzel kenegetem, nagyon jól hidratál! Biztosan újra fogom vásárolni, ha elfogyasztottam a többi lábkencém.

Ezzel a termékkel kezdődött a szerelmem az urea iránt. Szeretem, ha a lábfejem bőre "szuperpuha"és jól ápolt, de a sok magassarkúban nem könnyű megőrizni ezt az állapotot. Ezért kell különböző praktikákhoz folyamodnom, amiben nagy segítséget nyújt ez a stift. A kiszerelése jópofa, ámbár szokatlan. Inkább a kifogyás előtti állapota zavaró, mert a stift alján lévő rácsokban még sok, hasznosítható anyag maradt benn, amit nem tudtam már kibányászni (és mivel sajnálok dolgokat kidobni, ez rosszul érint).
A termék hatása viszont nagyon tetszett, így nemsokára újra is vásárolom!




Haj

Syoss Color & Volume sampon
Nagyon jól tisztított, talán évek óta használom már. Balzsam mindenképpen kellett a használata után, mivel a szilikonhiány miatt száraz és gubancos volt a hajvégem.
No de miért a múlt idő? Mert minden használatkor az jutott eszembe, hogy jó-jó, de ideje lenne lecserélni már egy kíméletesebb, állatbarát termékre, hiszen samponból könnyen találhatok olyat, amit nem tesztelnek állatokon és ugyanilyen hatékony. 
Ezért kissé fájó szívvel ugyan, de úgy döntöttem, hogy nem vásárolom meg újra (remélem a Rossmannos babasampon hosszú távon is olyan szuper lesz, mint az első néhány használat után és akkor máris megvan az utódja).

Balea hajregeneráló balzsam
Egy utazás előtt vásároltam belőle ezt a mini kiszerelést, és mivel nem szeretek a fiókban bontott termékeket sokáig őrizgetni, ezért elhasználtam. Nem volt rossz, de olyan kiemelkedően remek terméknek sem éreztem. Viszont mivel abszolút ötlettelen voltam, hogy milyet is vásároljak, megvettem ezt nagyban és meglátjuk, hogy hogyan teljesít hosszú távon. 

Hair Culture száraz sampon szőke hajra
Ezt csak kíváncsiságból vettem meg, amikor megláttam az Aldiban, de megbántam, mivel a hatása messze elmarad a jól bevált Isana terméktől. Alig frissül fel tőle a hajam: sem érzetre, sem látszatra nem lesz olyan, mint a másiknak, ráadásul az illata sem túl kellemes számomra.
Abszolút anti-kedvenc lett, számomra ez egyik példája annak, hogy ha valami bevált és elégedettek vagyunk vele, ne kísérletezzünk mással, mert csak a pénzünk bánja…
Nem fogom újravásárolni, örülök, hogy elfogyott.




Smink, köröm és egyéb

Lovely Plump Up! szempillaspirál
Az egyik kedvenc spirálom! Szerencsémre alapból is szép hosszúak a szempilláim, így nincs szükségem nagyon drága spirálokra ahhoz, hogy egy kis festés után még szebbek legyenek. Általában a szilikonkefés spirálokat preferálom, így mindig ilyet is keresek. Ezt a terméket kb 1-2 éve fedeztem fel és nagyon megszerettem! Szuper hétköznapi spirál, szépen hosszabbítja a pilláimat, nagyon szép összhatást ad. Nem lesznek tőle pókláb pilláim, sem műszempilla hatású pilláim, ám ilyesmire nem is vágyom. Ár-érték arányban tökéletes kis termék, folyamatosa újravásárolom, ebből is megvettem már előre az utánpótlást.

Catrice Made to stay kiemelő ceruza
Sajnos őt nem sikerült elfogyasztani, egyszerűen csak tönkrement, használhatatlanra száradt. Emlékszem, amikor megvettem, kitartóan használtam, az elején még szépen fogott. Tetszett benne, hogy matt világos színt adott az alsó vízvonalamnak. Egy idő után azonban mintha már nem lett volna olyan hatékony, így szép lassan elfelejtődött és megbújt a többi, ritkán használt szemceruza között. A minap eszembe jutott, hogy el kellene használgatni ezeket a kiemelő ceruzáimat, de ekkorra már használhatatlanul beszáradt, semmi színt nem tudok belőle kicsikarni, így kidobom. 
Nem tudom, kapható-e még, de egyértelmű, hogy nem vásárolnám meg ismét.

Isana mandulás körömlakklemosó
Abszolút kedvenc ez a termék, mert nem túl büdös, viszont nagyon hatékony, könnyedén eltávolítja a körömlakkot. Már több, mint egy éve használom és szeretem, ha valaki hatékony körömlakklemosót keres, bátran ajánlom ezt.
Most azonban szakértői javaslatra egy időre félreteszem: mint korábban írtam már, lenövesztem a géllakkot a körmeimről, aminek következtében intenzív körömerősítő projektbe kezdtem. Ennek részeként egyelőre félreteszem ezt a körömlakklemosót, mert a benne lévő aceton (ami nyilvánvalóan a hatékonyságát adja), nem tesz jót az erősítendő körmöknek. Csupáncsak ennyi oka van, hogy most egy darabig nem vásárolom meg újra, elképzelhető, hogy később majd megint beszerzem. 

Isana acetonmentes körömlakk-eltávolító
Szuper kis találmány ez! Korábban az Essence-nek is volt hasonló terméke, de abban tüskék voltak, amelyek nem tették kényelmessé a használatát számomra. Néhány hónapja megjelent ez a boltok polcain és kíváncsian emeltem le. Azt kell mondjam, beváltotta a hozzá fűzött reményeimet: a benne lévő szivacsnak és acetonmentes lemosónak hála kíméletesen, ám mégis hatékonyan távolítja el a körömlakkot. Jól jön, ha csillámos körömlakkot akarok lemosni, vagy ha csak egy körmömről kellene eltüntetni a rosszul sikerült művet. 
Bár volt még benne folyadék, de már nagyon maszatos volt, amibe nem volt kedvem többé bedugni az ujjaimat, így inkább leselejteztem. Már korábban vettem belőle utánpótlást, mert nagyon megtetszett ez a termék.

Essence Nail  Art Special Effect topper Night in Vegas
Egy rosszul sikerült franken project keretében használtam fel szegény pelyheskét. Egyik szemem nevet, mert régóta nem használtam már, a másik szemem viszont sír, mert a kihasználatlanság ellenére szerettem, tetszett és sajnos nem tudom már újravásárolni.

Essence Studio Nails 24/7 alapozólakk
Az előző kiárusításkor szereztem be, mert sokan dicsérték ezt a terméket. A géllakkoz miatt az igazi hatékonyságát nem tudtam letesztelni, és mivel kifutó termék volt, nem is tudom már újravásárolni.

Essence Happy Holidays Snowflake topper
Ez egy régi trendkiadás hópelyhes fedője, ámbár a hópehelyhez szerintem semmi köze nem volt a nyomi fehér glittereknek. Amikor már bosszantott, hogy kihasználatlanul lapul a fiókban, elkezdtem kiönteni belőle a színtelen lakkot, ami jól jött a franken projektekhez, így sikerült elhasználnom.
Ez sem kapható már, de semmiképp nem vásárolnám újra. 

Moyra körömlakk Nr 03
Ezt sikeresen kidobtam, így nem szerepel a képeken. Bár sok manikűrömben szerepelt, csupán azért használtam, hogy elfogyjon végre, nem azért, mert annyira szerettem. Számomra ez a lakk túl sűrű volt: kezelhetetlenül vastag volt, egy rétegben is túl sok volt, a hígításra viszont abszolút nem reagált. Nagyon örültem, amikor elfogyott végre – na jó, bevallom a vége az elszúrt keverék-lakkba került, az ő hibája volt, hogy nem lett jó az a körömlakk… 
Nem fogom újravásárolni, van helyette (számomra) jobban használható fehér körömlakkom több is. 

Moyra körömbőrápoló olaj
Szeretem a Moyra termékeit, szuper körömápolóik vannak! Emlékeim szerint több üvegcsével is elhasználtam ebből, de mostanra már meguntam az eredetileg oly nagyon tetsző pipettáját. Nehéz volt vele rendesen adagolni az olajat, mivel általában túl sok olaj került egyszerre a körmeimre, ennek köszönhetően mindent sikerült összeolajozni (látnátok a billentyűzetem az irodában!).
Most alaposan bevásároltam a körömápoló olajokból, de később valószínűleg csak az ecsetes verziót vásárolom újra, nem ezt!

Moyra gombaölő folyadék
Amióta eldöntöttem, hogy lenövesztem a géllakkot a körmeimről, rendszeresen kenegetem ezzel a folyadékkal, hogy ne okozzon galibát az elöregedett és néha-néha berepedező géllakk. Valószínűleg enélkül sem lenne semmi gond, de önmagam megnyugtatása miatt minden nap körbekenem a körmeimet ezzel. 
Már vettem belőle utánpótlást, remélem az kitart addig, amíg lenő a géllakk a körmeimről. 


Nos, mint látszik. ismét szép mennyiségű üres flakon gyűlt össze, ezúttal több olyan termék is van közöttük, aminek kifejezetten örülök!


Ti miket fogyasztottatok el ebben a hónapban?

Viewing all articles
Browse latest Browse all 458