A napokban hozzám is elért ez a Liebster-díj, melyet Djkaty-tól, a Djkaty Beauty blogírójától kaptam (Köszönöm szépen!), bár kicsit én is úgy érzem, hogy érdemtelenül, mert van olyan kérdéssor, amivel még mindig adós vagyok (ejnye-bejnye PAncsi), de fent van a listámon és hamarosan pótolom!
A díjjal járó feladatok:
1. Írj magadról 10 tetszőleges érdekességet
2. Válaszolj a díj továbbadójától származó 10 kérdésre
3. Add tovább a kedvenc blogíróidnak a díjat, természetesen egy 10-es kérdéssor kíséretében (mivel tetszettek a kérdések, nem találok ki újakat)
10 tetszőleges érdekesség
Hű, ezeket nem is olyan egyszerű összegyűjteni, mert korábban már összeírtam jó néhányat, így előfordulhat, hogy nem lesz mind újdonság a régi olvasók számára, de azért megpróbálom:
1. Általános iskolás koromban nagyon sokat szerepeltem: mesét vagy verset mondtam iskolai rendezvényeken. Eleinte inkább kényszerűségből, de később már nagyon élveztem, ennek köszönhetően később sem nagyon izgultam már a színpadon
2. Egy darabig rendezvényszervező cégnél is dolgoztam, ahol a szervezés mellett a műsorok lebonyolításában is részt vettem. A korábbi „színpadi tapasztalatnak” itt is hasznát vettem, mert előfordultak érdekes helyzetek, amikor improvizálni kellett a színpadon! A mai napig nevetve emlékszem vissza a szituációra, amikor az egyik szereplő hirtelen ötletétől vezérelve oroszról kellett tolmácsolnom magyarra a közönségnek szánt köszönőbeszédét, miközben csak néhány szót tudok oroszul :)
3. A macsekok nevei Vuk és Manci lett volna, ha egyedül döntök a névválasztásról
4. Gyerekkorom óta rettentően utálok rajzolni, az első osztályos legelső házi feladatomat, melyben rajzolni kellett, egy osztálytársammal rajzoltattam meg (ami persze anyukámnak azonnal feltűnt)
5. Egyetemista koromban úgy egészítettem ki az ösztöndíjamat, hogy magánórákat adtam általános és középiskolás gyerekeknek. A naptáram igen komolyan be volt táblázva, mivel számos diákom volt, akiket németből, angolból és matekból korrepetáltam
6. A későbbiekben, ha lesz családi házunk, szeretnénk ideiglenes befogadó lenni, amellyel helyet adhatnék ideiglenesen az elárvult cicáknak, amelyek gazdit keresnek (jelenleg inkább csak adományokkal tudom segíteni az állatvédők munkáját)
7. A gimnázium alatt, a továbbtanulással kapcsolatos ötletelés közben felmerült bennem, hogy kozmetikus szeretnék lenni. Végül inkább „csak” Avon tanácsadó lettem, de ennek az érdeklődésnek köszönhető ez a blog is tulajdonképpen
8. Azt hiszem elég rossz, eleven gyerek voltam, tele vagyok hegekkel, forradásokkal. Az orrom alatt például két függőleges, bajusz-szerű forradás található, amelyet egy erkélyről történő lebukfencezésnek köszönhetek
9. Imádok tanulni! Ugyan az elmúlt egy évben nem jártam suliba, de korábban évek óta folyamatosan tanultam részt vettem valamilyen tanfolyamon. A jövőben is tervezem a továbbtanulást, de majd még meglátjuk, melyik tervem válik valóra
10. Amikor a jelenlegi munkahelyemre jelentkeztem, nem mertem bevallani, hogy nem szeretem a gumicukrot, nehogy emiatt ne vegyenek fel :) Nos, azóta azért már eszek néha, de nem jelentek túl nagy veszélyt a készletekre továbbra sem
Katy kérdései és az én válaszaim:
1. Melyik a kedvenc könyved?
Huh, fogós kérdés, mert eléggé mindenevő vagyok így sok kedvelt könyvet fel tudnék sorolni. Olyan is előfordul, hogy egy könyvet többször is elolvasok: ez az Éhezők viadala trilógia volt illetve Vavyan Fable Sárkánykönny című könyve (sőt, a Halkirálynő sorozatot is idesorolhatnám)
2. Melyik volt életed legfélelmetesebb filmje?
Nem igazán szoktam filmektől megijedni, de az Odaát sorozat egy-egy része után azért cidrizve, sűrűn a hátam mögé pillantgatva mentem lefeküdni aludni. Attól vagyok rosszul, amikor egy-egy ijesztő szereplőnek sötét a szeme – na azt nem merem nézni :)
3. Melyik a kedvenc ünneped és miért?
A karácsony, bár inkább az advent, a várakozás és a rákészülés miatt. Szeretem előszedegetni a karácsony díszeket, feldíszíteni a lakást majd a karácsonyfát. Szeretem a meghitt fényeket ilyenkor a lakásban, no és persze a fahéjas-gyömbéres illatvarázst is nagyon szeretem a karácsonyban. Maga az ünnep manapság inkább fárasztó, mert a családjaink igen távol vannak egymástól így sokat utazunk mindhárom nap.
4. Milyen nyelven szeretnél megtanulni?
Elsősorban a német nyelvtudásom szeretném javítani. Bár amióta a jelenlegi munkahelyemen dolgozom és napi szinten használom, sokat javult, de azért szeretnék szebben beszélni. Régi vágyam, hogy megtanuljak latinul, de mivel ezt nagyon kevés helyen/helyzetben tudnám használni, ezért folyamatosan tolódik.
5. Kedvenc egytálételed?
Bár nem egytálétel, de én inkább egy levest, mégpedig a halászlevet válaszolnám, mivel ez az abszolút favoritom, ezzel bármikor tele tudom enni magam (meg is kívántam egy finom harcsa-halászlevet, nyamm)
6. Kedvenc italod?
Mivel alkoholt nem iszom, ráadásul a cukros-szénsavas italokat is próbálom nagy ívben kerülni, nem meglepő, ha kedvenc italomként a fekete ribizli teát válaszolom. Imádom a savanykás ízét, nálam ez bármikor jöhet (természetesen igazi gyümölcsteából, nem ám egy ízesített fekete teára gondolok!)
7. Mi lenne számodra az álomállás?
Nem akarnék különösebben változtatni, jól érzem magam a jelenlegi helyemen. Úgy érzem, hogy a gazdasági pálya nekem való, ezen megtaláltam a számításaimat. Ami jó, hogy jelenleg is folyamatosan bővülnek a feladataim, illetve találok új kihívásokat (ha nincsenek, kitalálok magamnak), fejlesztgetem a meglévő dolgainkat
8. Hogy hívják a legöregebb plüssállatodat?
Neve nem igazán van, de én káposztás macinak hívtam, mert szerintem dinsztelt káposzta színe van :)
9. Melyik a kedvenc illatod (lehet bármi, gyertya, parfüm, eső utáni fű, akármi)?
Az attól függ: sütiben a vanília és a fahéj, gyertyában a narancs és a vanília, de imádom a frissen nyírt fű illatát is nagyon!
10. Milyen színű ékszereket viselsz most?
Rózsaszínt – egy Antwerpenben vásárolt rózsaszín virágos nyakláncot párosítottam a Katytól kapott rózsaszín levél formájú fülbevalókkal
Mivel úgy látom, hogy már elég sokan megkapták ezt a díjat én most azoknak az olvasóimnak szeretném továbbadni, akik olvasnak, viszont nincs blogjuk. Szeretnélek Titeket jobban megismerni, ezért ha van kedvetek, válaszoljátok meg megjegyzésben a kérdéseket! Nagyon örülnék neki!
Sőt, Katy válaszaira is kíváncsi lennék! ;)
Sőt, Katy válaszaira is kíváncsi lennék! ;)