Quantcast
Channel: PAncsi pipereasztala
Viewing all articles
Browse latest Browse all 458

Márciusi zsákmányok

$
0
0


Kivételesen hó elején hozom azokat a termékeket, amelyeket márciusban vásároltam. Az egyik nagy kupac újdonságot, a bloggertali során hozzám került termékeket már láthattátok ebben a bejegyzésben. Amikről nem fogtok viszont képet látni, azok a fehérnemű újdonságok, amelyeket márciusban újítottam be – nem igazán osztanám meg a nyilvánossággal az új melltartóimat, harisnyáimat, egyebeket. :)




Missha E-bay
Mert az E-bay az én barátom :-)
Még február végén érkeztek ezek a cukiságok, de az előző havi bejegyzésből kimaradtak. Viszont annyira cukik, hogy nem akartam kihagyni őket, megemlítem most ezeket a termékeket.
Egyre nagyobb a bizodalmam a koreai arcápolók iránt, ezért amikor több pozitív véleményt is olvastam a Missha The First Essence Treatmentről, hatalmas ingert éreztem, hogy megrendeljem. Viszont annyi mindent használok már, hogy kicsit tartottam a dologtól, hogy ugyan hova fogom beilleszteni az arcápolási rutinomba? Egy nagyon cuki, 30 ml-es kiszerelést rendeltem ami igazán kiadás, kb 2 hónapig biztosan elég lesz (a képen látható termékből már használtam kicsit). 
Nagyon érdekes termék, számomra a hidratáló ereje az igazán értékes: reggelente használom tonikként, így segít a bőröm hidratálásában és elég efölé a PC fényvédős hidratálóm. 
Mivel a PC szilikonos retinolos szérumának állaga nem annyira tetszik már a bőrömnek (a szilikon alappal van bajom, ezt nem esik olyan jól a bőrömre kenni), ezért nézegettem, hogy milyen más, retinol tartalmú arcápolók kaphatóak. Mivel a Missha ilyet is gyárt, ráadásul ezt is többen dicsérték a Krémmánián, gondoltam ezt is kipróbálom. Korábban már rendeltem tasakos mintákat, majd láttam, hogy ebből is van 10 ml-es pipettás kiszerelés, rendeltem egy ilyet is. A csomagolása annyira cuki, ha kifogy, biztosan töltök bele valamit és a fürdőben hagyom :)




OST C vitaminos szérum (E-bay)
Március első felében riadtan vettem észre, hogy a hőn szeretett BRTC C vitaminos szérumom sajnos hamarosan elfogy. Elkezdtem keresgélni az utódját: eleinte nem gondoltam váltásra, de mivel elég drágán tudtam volna újrarendelni, ezért más alternatíva után néztem. Végül ennél kötöttem ki, a kedvező áron kívül emellett szólt a magas C-vitamin tartalom is. Egyelőre kicsit szokatlan, mert más, sűrűbb az állaga, mint az előzőnek, de nap közben ez már nem okoz problémát, inkább csak a felkenés után, a nappali krémig szokatlan az érzés.





Fodrászkellékes
Szükségem volt egy új tömbreszelőre (gyakorlatilag ez kopik el leggyakrabban a géllakkozás során), ezért beugrottam egy fodrászkellékesbe. A Crystal nails új formájú tömbreszelőjére csaptam le, mert megtetszett a dizájn (vicces, hogy a nők mi alapján döntenek a vásárláskor)
Valamint elfogyott a körömápoló olajam is, ezért a korábban már bevált Moyra piros alma illatú, pipettás olaját vásároltam meg. Sajnos az előző legvége megromlott, ezért most felét áttöltöttem egy korábbi Moyra üvegcsébe és be is vittem az irodába, hogy gyorsabban fogyjon és ne romoljon meg. 
Emellett ahogy a korábbi bejegyzésekből már láthattátok, beszereztem két Moyra Gel Look lakkot is: a 902-es korallszínt valamint a 927-es rózsaszínes barnát.




Rossmann
Mindenkivel (főleg a beauty téma iránt érdeklődő lányokkal) előfordul, hogy időnként csak kell valami sminkújdonság. Amikor úgy vennénk magunknak valami apróságot. Bár a listát elnézve azért nem hiányozhat nekem túl gyakran az újdonság érzése, mégis egy ilyen pillanatban megvettem a sokadik pirosítómat. Mostanában teljesen rá vagyok kattanva a pirosítókra! Mivel a két régebbi Essence pirosítómat nagyon szeretem, elhoztam egy világosabb, tavaszi színt is, a 30-as Secret IT-girl-t. A Love Letters körömnyomdázásra is alkalmas lakkot már külföldön is nézegettem, de nem akartam az amúgy sem könnyű csomagom nehezíteni, így inkább itthon vettem meg, és már bizonyított is, jó vétel volt! Az Essence ferde ecsetet a szemöldököm színezésére, a szempillasor sötétítésére szoktam használni. A réginek már kissé csálék a szálai, így vettem belőle egy utánpótlást.
A Catrice újdonságokból nem vásároltam annyi mindent, míg eredetileg terveztem, de azért a korábbi termékeken kívül hazajött még velem a Meet Me Á Paris elnevezésű, halvány, irizáló rózsaszín lakk, amit körömnyomda alá szánok. Emellett megvettem a két új színt a vízálló Long Lasting szemceruzák közül: Pearly Bird és Petrol And The Wolf árnyalatokban




Chique Smudge Brush
Ez a kis ecsetke egy véletlen hozta nyeremény. Edit Facebook oldalán indított egy villámjátékot még februárban, amely során két ecset közül lehetett választani és egy nyertes megkapta a kiválasztott ecsetet. No és hogy miért véletlen? Mert sosem Facebookozok napközben, munkaközben, így általában a nap közbeni posztokról gyakran lemaradok, de ekkor épp a kölni reptéren vártam a gépem, így sikerült jelentkeznem és nyertem. Az ecset egyébként nagyon elegáns, tömör, jól használható kis darab, nagyon örülök neki! (Ha olvasol Edit, még egyszer köszönöm! :-)




Dermaonline
Már korábban eldöntöttem, hogy miután alaposan leteszteltem a L’Oreal termékét és bevált, következő alkalommal a micellás vizek „ősanyját”, a Bioderma Sensibio H2O termékét fogom kipróbálni. A Dermaonline (Bioderma webshop) oldalán szuper akciót találtam, egy áráért két 250 ml-es micellás vizet lehetett rendelni, így gyorsan le is csaptam két csomagra, mert mindig azt vallom, hogy az ilyen akciókat érdemes alaposan kihasználni, nem kérnek enni a fiókban az előre megvásárolt kozmetikumok. 
Valamint rendeltem még egy Bioderma Photoderm Max Spray-t is SPF50+ és UVA35-ös védelemmel, mivel szükségem volt egy hatékony, jó minőségű ám mégis vízálló termékre a szabadtéri tevékenységekhez (főleg a biciklizéshez). Kíváncsi vagyok, hogy valóban jól működik-e majd a bőrömön, ha igen, akkor pedig veszek ebből is nagyobb kiszerelést (és reménykedem, hogy találok erre is valami jó akciót).
Persze a dolog pikantériája, hogy időközben kiderült, hogy a Bioderma is tesztel állatokon, így a fenti terveimet lehet, hogy felül fogom vizsgálni. 




Paula’s Choice 
Szuper hír érkezett a hó folyamán: megnyílt a magyar Paula’s Choice webshop, így már nemcsak a Krémmániáról tudjuk beszerezni a kívánt termékeket, ráadásul kibővült a termékek köre is a kínálatban (bár azt kicsit sajnálom, hogy az alapozók nem kerültek be a kínálatba). A korábban már részletesen bemutatott Resist Ultra-Light Daily Wrinkle Defense SPF30 fényvédős hidratáló az egyik kedvenc arcápolómmá nőtte ki magát (pedig először kissé döcögősen indult a kapcsolatunk). Mivel már november óta használom, elkezdtem izgulni, hogy vajon mikor fog elfogyni (a csomagolás teljesen zárt az összetevők megóvása miatt), ezért folyamatosan lestem, hogy mikor lesz készleten és tudom megrendelni (úgy tűnik másoknak is bejön ez a krém, mert sokáig nem volt készleten). Szerencsémre a webshop megnyílta után hamar érkezett is belőle, így gyorsan meg is rendeltem (nehogy megint elfogyjon).
Valamint a korábban már sokszor dicsért Skin Recovery hidratáló maszkot is megrendeltem nagy méretben. Ezt főleg a 10%-os AHA hámlasztó után szoktam használni, mivel azután szüksége van a bőrömnek az extra hidratálásra – ha csak a normál hidratálóm használom utána, másnap nagyon húzódik a bőröm. 
Emellett rendeltem néhány mintát is, mert bár lecserélni nem fogom a fenti terméket, azért kíváncsi vagyok Paula többi fényvédős hidratálójára is. Valamint mivel a szilikonos retinol szérumot nem fogom újravásárolni, ezért ki szeretném próbálni a retinolos hidratálóját, hátha ez kellemesebb érzés lesz a bőrömnek. 
Érdekes egyébként, hogy már ezen az egy bejegyzésen is látszik, hogy drogériás arcápolót már nem is használok az arcbőrömre: gyógyszertárból, netes webshopokról illetve E-bayről rendelem az arcápolóimat, mert úgy érzem, ezek sokkal jobb minőségűek, mint a drogériákban kapható termékek.





DM
Ideje volt megejtenem egy bevásárlást a DM-ben is (az utóbbi időben eléggé hanyagolom őket, mivel itt nem nézegethetek Catrice termékeket). 
Ildinél nagyon sok jót olvastam a Balea Med valamint a Babylove termékekről, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom őket. A jelenlegi arctisztító tejemmel nem vagyok maradéktalanul elégedett, ezért elhoztam egy Balea Med Sensitive arctisztító tejet, bízva abban, hogy ebben megtalálom az igazit (kicsit lusta vagyok mostanában a saját készítésű lemosóhoz…) 
Elhasználtam az utolsó Baba szappanomat is és ünnepélyesen úgy döntöttem, hogy keresek egy bőrkímélőbb szappant, gyanakodva, hogy talán ő is oka lehet a száraz bőrömnek. Ezért a Balea Med 5,5 pH-s szappanát hoztam haza, kíváncsian várom, hogy válik be. Nem a legolcsóbb szappan, de mivel számomra igazán tiszta érzetet még mindig csak a szappanos fürdés nyújt, kénytelen vagyok kompromisszumot kötni. 
A fentiek ellenére az utóbbi időben már használgatok tusfürdőt is, bár még nem rendszeresen. A korábbi babafürdető annyira nem győzött meg, ezért gondoltam kipróbálom ezt az olajos Balea terméket, majd meglátjuk, hogy ez beválik-e. 
Valamint a babatermékek között kószálva eszembe jutott, hogy régebben nagyon szerettem a babaolajat testápoló helyett, ezért gondoltam adok egy esélyt a Babylove babaolajának, aminek igen szép összetevői vannak, olyannyira, hogy van, aki sminkeltávolításra is használja.
A Balea More Blond sampont és balzsamot is jó ideje használom már, nincs bennük szilikon, miközben szép fényes lesz a hajam a használatuk után. Ezért a nagybevásárlás során ezekből is került egy-egy a kosaramba.


hopp, egy cica! :)


E-bay ékszerek
Elkapott az ékszer-beszerzési láz, elsősorban a fülbevalókra vagyok rákattanva. Érdekes, hogy régebben nem bírtam elviselni a hosszú, lelógó fülbevalókat, mostanában pedig alig várom, hogy újra ilyesmit viselhessek (sajnos a fülem nem bírja mindennap a bizsukat, így csak minden második nap tudok ilyesmit a fülembe tenni).
Az E-bayen szörfölgetve egyébként inkább az a kihívás, hogy ne rendeljünk túl sok terméket, annyira sok dolgot találunk a kínálatban. Ezért én nem is szoktam egyből megrendelni, ami tetszik, mindig alszom rá egyet. 
Nyáron nagyon szeretem a tengerész stílusú ruhákat, kiegészítőket, így amikor piros fülbevalót keresve megtaláltam ezt a piros színű vasmacska formájú fülbevalót, nem volt kérdés, hogy ez nekem kell!
Emellett rendeltem még egy pirosas fülbevalót, ebben kő is van. Ezen is látszik, hogy mostanában az állandó kedvenc leopárdmintás kiegészítők mellé belopták magukat a pirosak is.






Leopárdmintás öv
Ezt egyszerűen nem tudtam otthagyni a Lidl-ben :)
Egy élelmiszervásárlás során pillantottam meg az általunk csak bazársornak nevezett részlegen, és bár vacilláltam egy kicsit, hogy kihasználnám-e, nem volt erőm visszatenni a többi közé. Ritkán hordok övet, de végig az járt a fejemben, hogy mi van, ha nem tudok ilyet venni, amikor majd szeretnék?




F&F balerina
Amikor balerina cipőt veszek magamnak, mindig arra gondolok, hogy öregszem, hogy már nemcsak magas sarkú cipőben járok. A Tescoban leárazások vannak, sok-sok balerina cipő és nyári szandi várja olcsósítva új gazdáját. Sajnos mire tudomást szereztem az akcióról, az én méretemben már sajnos alig volt kínálat, de azért egyet sikerült elhoznom. Nem egy báli darab, én inkább csak egyszerű boltba lemenetelhez, ide-oda mászkáláshoz tervezem használni. A párom is nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta a lábamon, kérdezte, hogy mi a fene ez ... Pedig annyira azért nem csúnya, szerintem :)


Hmm, azért így összegyűjtve egész sok dolgot vettem. Jövő hónapban azt hiszem vissza kell fognom a kence-fice vásárlásaimat, bár az a tény azért vigasztal, hogy el is használom őket, nemcsak állnak a polcon. 



Ti miket vásároltatok márciusban?


Viewing all articles
Browse latest Browse all 458