Quantcast
Channel: PAncsi pipereasztala
Viewing all articles
Browse latest Browse all 458

Elfogytak februárban

$
0
0


Februárban is szorgalmasan gyűjtögettem a kiürült flakonokat, egyrészt mert nekem is jól esik látni, hogy szépen el is használom a megvásárolt termékeket, másrészt pedig úgy látom, Ti is szeretitek ezeket a bejegyzéseket. Aminek igazán örülök, hogy egyre nagyobb az aránya azoknak a termékeknek, amelyek beváltak és újravásárolom őket, egyre több funkcióra megtaláltam a véglegesnek tűnő, bevált terméket.






Hajápolás



Balea More Blond sampon szőke hajra
Lassan ez a termék is felkerül a mindig újravásárolom kategóriába. Bár ebből a termékből még csak egyet használtam el ezelőtt, de a „tesvéréből”, a Blonde családból már többet is. A hajam szép fényes, a szilikonmentességnek köszönhetően pedig nem lapul le annyira, mint más samponoktól. A zsírosodáson nem segít, de úgy tűnik, azon nálam nem segít semmi, így nem is rovom fel neki.
Már korábban meg is vásároltam az utánpótlást!

Isana száraz sampon
Jó dolog, amikor bizonyos termékekkel már nem kell kísérleteznem: megtaláltam azt, ami bevált és nem is próbálkozom tovább. Az egyetlen hátránya ennek a terméknek, hogy nagyon gyorsan elfogy, pedig nem is csak ezt az egyet használom (időnként bevetek egy kis babahintőport is).
Ami nagyon vicces, hogy nem tudom miért, de sosem találom az üzletben. Nincs más ilyen termék, amelyet állandóan keresnem kell a polcon, alig bírom megtalálni :-) 
A hátránya ellenére nekem nagyon bevált, így mindig lapul egy tartalék a kencés fiókomban.


Arcápolás



Alterra nedves arctisztító kendő aloe verával
Minden hónapban elfogy belőle legalább egy zacskóval, mivel minden hétköznap este munka után ezzel tisztítom le a sminkem nagy részét. Nagyon megszerettem, mert kíméletesen tisztít, finom puha és bőségesen át van itatva az aloe vera folyadékkal. Nem távolítja el maradéktalanul a sminket, elkél még utána a micellás víz is, de így abból már nem kell olyan sok, mintha csak azzal akarnám a sminket eltávolítani. 
Néha-néha próbálkoztam más termék kipróbálásával, de egyik sem vált be annyira, mint ez, így most már egyáltalán nem kísérletezgetek, csak ezt veszem – ráadásul mindig jó előre, hogy véletlenül se forduljon elő, hogy utánpótlás nélkül fogyok ki belőle. 

Gyógyszertári mosdókenőcs
Ez a termék is az elfogyottas bejegyzések állandó szereplője, mert havonta legalább egy tubussal elhasználok belőle. Ez az eredetileg babafürdetőnek készült sűrű krém kíméletesen, de mégis nagyon hatékonyan tisztítja a bőröm. Az arctisztítás után a bőröm friss és üde, azonban nem húzódik, számomra tökéletes termék! Ráadásul szuper olcsó is, 286 Ft egy tubus! Az utóbbi időben jobban odafigyelek az arcomra, jó minőségű (kicsit drágább árfekvésű) termékeket használok, de ezt az arclemosót nem fogom lecserélni, mert az arctisztító nincs olyan sok ideig a bőrömön, mint egy szérum vagy arckrém, ezért inkább azokból választok drágábbat.
Folyamatosan újravásárolom, mikor ez kiürült, már a hűtőben várt az utánpótlás.

Avon kímélő szemfesték lemosó
Még volt egy ebből a termékből a fiókomban, így elhasználtam ezt is. Sajnos a tartósabb, vízálló termékekkel nem bánt el, csupán a sima szemsminkekkel. Az összetétele sem tökéletes, ráadásul úgy döntöttem, hogy amiben tudom, nélkülözöm az Avon termékeket, így ezt nem fogom újravásárolni. 

Paula’s Choice Skin Recovery Softening Cream arctisztító minta (sajnos lemaradt a képről)
A legutóbbi rendelésemhez kaptam ajándékba mintákat ebből a termékből, ami nagyon jól jött utazáskor, mivel nem akartam nagy tubust magammal vinni. Bár eszem ágában sincs lecserélni a gyógyszertári arctisztítómat, de a németországi utam során jól jött ez a kis kiszerelés, végre alkalmam is volt kipróbálni. Egy fehér színű, sűrű arctisztítóról van szó, ami azonban nem annyira sűrű, mint a hidrofil mosdókenőcs, viszont szintén nagyon hatékonyan tisztít! A bőrömön kifejezetten kellemes érzést nyújtott, egyáltalán nem szárította. A smink nagy részét már előtte sminklemosóval eltávolítottam, így csak a maradékkal kellett megbirkóznia, azzal ügyesen elbánt.
Mivel a jóval olcsóbb gyógyszertári arclemosómmal tökéletesen meg vagyok elégedve, nem fogom ezt megvásárolni nagy kiszerelésben, de ha nem így lenne, valószínűleg beruháznék rá!
A minták viszont tökéletesek arra, hogy utazáskor ne kelljen egy teljes flakont, tubust magunkkal cipelni, így ha legközelebb ismét repülőútra megyek, előtte azért feltankolok ebből.

Paula's Choice Skin Recovery hidratáló maszk minta
A 10%-os AHA sav alkalmazása után a bőrömnek szüksége van az intenzív hidratálásra, ilyenkor kifejezetten fontos a tartalmas hidratálás. Ezért próbáltam ki ezt a terméket: nagyon szép összetevői vannak és éjszakai krémként is használható. Ez azt jelenti, hogy a felkenés után nagy része szépen beszívódik  bőrbe, a maradékot (ha van) pedig nem szükséges lemosni. Szuperül hidratál, a bőröm szereti. Még van belőle mintám, de terveim szerint márciusban (ha lesz raktáron), beszerzem belőle a teljes kiszerelést is!

Paula’s Choice Skin Perfecting 2% BHA Liquid kémiai hámlasztó deluxe minta
Tavaly, amikor kerestem a megfelelő BHA hámlasztót, akkor rendeltem meg ezt is. Nem volt rossz, bár inkább csak hétvégenként használtam, mert az én bőröm eléggé húzódott a használata után, így kénytelen voltam vastagon krémezni utána. 
Ennek ellenére lehet, hogy mégis újra fogom vásárolni ilyen kis kiszerelésben, mert ha előjött valami gaz pattanás-dudor a bőrömön, akkor bizony nagyon jó szolgálatot tett, de a teljes arcomra már inkább nem kenném, arra a célra inkább a BHA Lotion vált be számomra. 
A flakonja viszont olyan kis praktikus, hogy eltettem magamnak, tökéletes utazásokhoz (legutóbb micellás vizet vittem benne magammal – természetesen alapos tisztítás és fertőtlenítés után).

Paula’s Choice Resist Ultra-Light Super Antioxidant szérum deluxe minta
Ezt egy rendelésemhez kaptam ajándékba. Nagyon kellemes, híg sárga állaga van a szérumnak, amelyet az én bőröm nagyon gyorsan magába is szív. Kicsit talán túl gyorsan is: úgy érzem, hogy kevés az én bőrömnek, felkenem és egy pillanat múlva már nem is érzem, hogy kentem volna rá bármit, egy icipicit sem hidratálja az én szomjas bőröm. Nyilván a hatása ettől függetlenül nagyon jó lehet, de mivel számomra a BRTC C-vitaminos széruma jobban bevált reggelre, ezért ezt nem fogom újravásárolni. 

CadeaVera hidratáló kapszulák
Ezt a terméket még régebben vásároltam, csak elfeledkeztem róla. Most próbálom elhasználni (vagy elajándékozni) a régi, kevésbé használt termékeimet, így előkerült ez is. Akkoriban még nem figyeltem az összetevőkre annyira, de mára már kitapasztaltam, hogy nem szeretek a bőrömre kenni szilikon alapú szérumot/pakolást. Nem vagyok allergiás a szilikonra, nem gond ha van egy terméknek szilikon tartalma, viszont irtózom az arcomra kenni a szilikon alapú, vagyis vizet egyáltalán nem tartalmazó termékeket (ezért nem kedvelem már a Paula’s Choice szilikon alapú szérumait sem). Így egy próbálkozás után ennél is feladtam a dolgot és inkább a nyakamra, dekoltázsomra kentem. 
Összességében egyébként nem rossz, tényleg éreztem hidratáló hatást, de a fentiek miatt biztosan nem fogok újra vásárolni belőle. Ráadásul amióta a jelenlegi arcápoló rutinomat alkalmazom, nem is érzem szükségét, hogy különféle pakolásokat használjak, mert nem tapasztalok érzékelhető változást a bőrömön a használatuk után. 

Extracts Lemon & Bergamot ajakbalzsam
Ezt a kis tégelyt a legutóbbi bloggertalin zsákmányoltam.Otthon szeretem az ilyen sűrű, viaszos-vazelines ajakápolókat, ilyenkor az sem zavar, ha ujjal kell belenyúlni a tégelybe. Nem volt rossz, puha ajkakat kaptam tőle, ha látnám valahol, talán újra is vásárolnám, bár én ilyen terméket eddig még sehol sem láttam.


Testápolás



Avon Youth Restore bőrfiatalító kézkrém
Ez a kézkrém borzalmas! Bár gyorsan beszívódik, alig hidratál. Előfordult, hogy kézmosás után bekrémeztem vele a kezem, majd néhány perc múlva ismét krémeznem kellett, mert nem éreztem a bőrömön, hogy be lett volna kenve. Akinek száraz a kézbőre, annak ez semmit nem ér.
Mivel kidobni sajnáltam volna, ezért elhasználtam testápolónak. Érdekes módon a lábamon nem volt olyan gyenge a hatása, de ettől függetlenül nem fogom újravásárolni (viszont van belőle még egy tubus, azt is valószínűleg ugyanígy fogom elhasználni). 

Avon kakaóvajas testápoló vaj
Egy csoki imádó számára mi lehet a legjobb testápoló, mint egy fincsi illatú, kakaóvajas darab. Nagyon szerettem magamra kenni, mert bár elég sűrű krém, nagyon gyorsan beszívta a bőröm, így tökéletesen hidratált is. Van még belőle még egy tégely, így az utánpótlás megvan. 


Smink & Körömlakk



Essence I love stage szemhéjalapozó
Úgy tűnik az utóbbi időben már nem először fordul elő velem, hogy egy korábban dicsért, többször újravásárolt terméket megunok. Illetve nem is megunok, csak úgy érzem, már nincs olyan jó véleményem róla, mint korábban. Régen imádtam ezt a terméket, úgy éreztem, hogy az Artdeco szemhéjbázisánál is jobb. Ahogy lassan kifogyott ezt a termék, néhányszor csalódtam benne. Már nem volt olyan tartós a szememen, mint korábban, holott nem olyan régi még ez a termék. Idő előtt begyűrődött a szemráncba a szemfesték, ami már nagyon régen fordult elő. Ráadásul ismét bosszant, hogy egész nagy mennyiség marad a flakon alján kibányászhatatlanul, mert nem ér le odáig az applikátor. 
Ezúttal tehát nem fogom ezt újravásárolni: felhalmozódott néhány szemhéjalapozó a készletemben, ezért elhasználgatom azokat előbb, majd később kipróbálok valami újat. 

Missha Signature Real Complete BB Cream #23 minta
Általában nincs igényem ilyen erős fedésre, ráadásul nem is passzol olyan jól ez a szín, így csak néha kísérletezem vele (hátha belefehéredtem már), hogy ne vesszenek kárba a kis minták. Általában egy másik, sötétebb BB krémet keverek hozzá, de önmagában is az a problémám ezzel a BB krémmel, hogy túl sok a fedése. A legutóbb az Emberem is megjegyezte, hogy nem kell rá ennyi vakolat, nem tetszik neki, szerinte nagyon feltűnő. Lehet elviszem a következő bloggertalira, ha ennyire nem tetszik az Embernek, akkor nem erőltetem ezt a kencét. Az az érdekes, hogy a nagyobb kiszerelés színe viszont nem olyan világos, mint ez, kicsit sötétebb, az jobban megy az arcomhoz.

Moyra körömlakk Nr 6 (halvány rózsaszín)
Nagyon boldog vagyok, amikor kifogy egy körömlakkos üveg: igen sok lakkom van, néha elbizonytalanodom, hogy van-e értelme újat venni, de amikor kiürül egy-egy lakk, örömmel állapítom meg, hogy azért fogyogatnak ezek is. A fóliás dry marble technikához általában kell egy halvány alapszín bőséges mennyiségben, ennek köszönhető, hogy kifogyott ez a lakk is. Azonban van még nem kevés hasonló lakkom, valószínűleg nem fogom újravásárolni, bár meg kell jegyeznem, hogy szeretem a Moyra lakkokat, tehát ha nem lapulna a fiókban számos hasonló szín, újravásárolnám. 

Essence Stamp it! lakkok körömnyomdához
Ezek sajnos csúnyán besűrűsödtek és mivel nem akartam már tovább higítani őket, ezért megválok tőlük.
Nem ezek a legtökéletesebb lakkok körömnyomdához, de nem is voltak olyan rosszak, ezért végül pótoltam őket. 

Miss Sporty Nail Expert base & top coat
Én csak alaplakként használom. A gél lakkos körmeimen ugyan nincs olyan nagy szerepe az alaplakknak, de nem akarom, hogy kicsit is megfogja a színes lakk a „körmeim”, ezért mindig felkenek egy színtelen alapréteget. Ez olcsó is, a számomra fontos feladatra jó is, így nem is tervezem lecserélni, újra fogom vásárolni. Azt viszont sajnálom, hogy a lakk legvégét már alig tudom kibányászni az üvegből. 

Isana mandulás körömlakklemosó
Már a második flakont használom el belőle. Nem is értem, hogy miért nem korábban próbáltam ki ezt a terméket! Nem büdös, hatékony és olcsó! Szerintem ő a tökéletes körömlakklemosó, nem kísérletezek tovább ilyesmivel, sem :)


Egyebek



Sebbenzin
Az ecseteim gyors tisztítására szoktam használni sebbenzint. Hatékonyan eltávolítja a festéket az ecsetek szálai közül és nagyon gyorsan elillan, megszárad az ecset. Mindig tartok belőle itthon, már befogtam az utánpótlást is.

Telviran herpesz kenőcs
Sajnos időről időre előkerül a csúnya herpesz vírus és kivirágzik a szám széle. Nagyon sokat szenvedtem miatta korábban, mert ha nem csinálok vele semmit, akkor sokáig ég és hatalmasra nő, ha pedig intenzív szárítást alkalmazok, veszettül kiszárad a szám. A tapaszok nálam nem szerepeltek jól, mert befülled alatta a bőröm és csak rosszabb lesz a bőröm állapota. Az egyetlen, ami bevált, az a Telviran kenőcs. Iciri-piciri kis tubus, de mivel nem kell belőle sok, sokáig elég. Fehér krémes anyag, ami sajnos meglátszik a bőrön, de ezt kénytelen vagyok bevállalni, mert onnantól kezdve, hogy felkentem, nem nő tovább a csúnyaság. Így egy-két napig fehér folttal az arcomon járok, így sokkal gyorsabban lelohad és begyógyul a herpeszem, mint enélkül.
Vény nélkül kapható a gyógyszertárakban, már meg is vettem az utánpótlást, bár remélem, hogy nem mostanában üti fel újra a fejét a kór.
Egyébként régebben tartozott ehhez Telviran tabletta is, de az sajnos nem vált be. Gondolom valami brutál gyógyszer lehet(ett), mert semmi mással nem tapasztaltam még olyat, hogy amint elkezdtem szedni, azonnal visszahúzódott a herpesz. Az előírás szerint beszedtem a levélnyi gyógyszert, azonban amint elfogyott a gyógyszer, újra előjött a herpesz - így nem csoda, hogy többet nem is próbálkoztam azzal a gyógyszerrel. 

Allergodil szemcsepp
Sajnos az allergiám miatt folyamatosan (értsd minden nap) használnom kell szemcseppet és allergiagyógyszert. A korábban használt szemcseppet nem ajánlatos túl sokáig, túl gyakran használni, így a gyógyszerész javaslatára ezt kezdtem el használni néhány hónapja. Ezt ugyanis akár naponta többször is lehet cseppenteni: szerencsére nekem csak napi egyszer van szükségem rá. A hatása igazán érezhető: ha néhány napig nem használom, a szemem viszket és kissé vérágas lesz, nem túl szép látvány. Így ha nem muszáj, nem is hanyagolom a használatát.



Ti mit használtatok el februárban?

Viewing all articles
Browse latest Browse all 458